Bár a BMW Z4 utódja tanulmány formájában már bemutatkozott, a vele párhuzamosan fejlesztett Toyota sportautó - amely minden bizonnyal a Supra nevet viseli – még mindig bujkál a világ elől. Sokáig azonban aligha lesz már így, hiszen egyre több információ lát napvilágot róla, ami azt jelezheti, közeledik a bemutató időpontja.

Most épp az IH8MUD fórum egyik tagja árult el néhány érdekes részletet, amit a gyártó képviselőivel folytatott beszélgetés során tudott meg. Ezek szerint a Supra motorházteteje alá nem a BMW sorhatos erőforrása kerül, hanem egy, a két gyártó által közösen fejlesztett vadonatúj egység, ami a rendelkezésre álló információk szerint egy 400 lóerő fölötti teljesítménnyel rendelkező 3.5-literes V6-os turbómotor lehet. Noha korábban többször is olyan információk láttak napvilágot, melyek szerint csak automata váltóval lesz elérhető a modell, a forrás szerint 2019 elején érkezik a manuális váltóval szerelt variáns is, és nem kizárt egy hibrid változat piacra dobása sem, ami a modell későbbi életciklusában, csúcskategóriás változatként jelenhet meg a portfólióban.

 

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor tervezi bemutatni újdonságát a Toyota, ám a forrás szerint 2019 eleje lett kitűzve végső időpontként, ám korántsem biztos, hogy addig kell majd várnunk, ugyanis az Auto Bild úgy tudja, már az októberben megrendezésre kerülő Tokió Motor Show-n színpadra viszi azt a vállalat, igaz, akkor még csak koncepció formájában.

Forrás: IH8MUD ; YouTube/Supercarsfromeu

Csatlakozz a Motor1.com hazai csapatához!

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Galéria: Toyota Supra Generációk és az FT-1