Ahogy ilyenkor szokás, átrajzolták a lökhárítókat, más lett a halogén fényszóró, ami LED-es nappali menetfényt kapott. Elérhető a full LED-fényszóró is a korábbi xenon helyett, hátul pedig minden verziónál széria a LED-lámpa. Ötféle könnyűfém felnivel frissült a felhozatal, ezek 16, 17 és 18 col méretben kerülhetnek be a kocsi alá, és olyan fényezéssel bővült a paletta, mint a látványos Cranberry vörös. Az utastérben új dekorbetétek és csomagok kaphatóak, a bőrülés is változott.

A technika terén 9.2 colos kijelzővel operál a Discover Pro nevű navigációs rendszer, a Golfhoz hasonlóan a Sportsvan sem nélkülözi a továbbiakban a gesztusvezérlést. A Discover Pro révén mindent az érintőképernyő segítségével lehet vezérelni, öt kapacitív érintőgomb áll a sofőr és az utas rendelkezésére a rendszerben, plusz a bal oldalt található sáv. A Media Control nevű alkalmazáson keresztül tabletről vagy okostelefonról is vezérelhetőek az infotainment funkciói, a kapcsolatot a WIFI hotspot biztosítja a bent ülők számára.

Új biztonsági és kényelmi asszisztensek kerültek be a repertoárba, mint például a gyalogosfigyelő, ami a vészfékasszisztens részeként végzi a dolgát. Dugóban magától áll meg és indul újra a Sportsvan, ezt a műveletet egészen 60 km/h-s sebességig végzi el a jármű. A frissítés másik hozománya a legutóbbi generációs parkolóasszisztens, vagy a vontatmánnyal történő manőverezésben segítő Trailer Assist.

A motorkínálat három TSI-ből és két TDI-ből áll: az erősebb TSI-k megkapják a hengerdeaktiváló technológiát, ami két hengert kapcsol le bizonyos forgalmi helyzetekben, csökkentve a fogyasztást és az emissziót.

Galéria: Frissítették a VW Golf Sportsvant