Újabb példája annak, hogy az ikonikus sportautóknál jobb befektetés csak nagyon kevés létezik

Az eladásra kínált modell történetéhez hozzátartozik, hogy ez volt az első McLaren F1, amit az Egyesült Államokba importáltak, így elképzelhető, hogy ez a tény is megtolta az árat, mint ahogy vélhetően az sem volt mellékes, hogy eddig a pillanatig mindössze egyetlen tulajdonosa volt, kitűnő állapotnak örvendett és tökéletesen vezetett szervizkönyvvel rendelkezett, amiben a legutóbbi bejegyzés egy múlt hónapban elvégzett teljes átvizsgálás volt.

A Pebble Beach Concours d’Elegance felvezetéseként szolgáló Quail-en megtartott árverésen komoly érdeklődés mutatkozott a modell iránt, amely végül 14.2 millió dollárért, vagyis valamivel több, mint 3.6 milliárd forintért kelt el, ám ehhez rögtön hozzácsaptak még egy 10%-os vevői díjat is, így az ár egészen 4 milliárd forintig nyújtózkodott. Mindez elsőre talán soknak tűnhet a modellért, ám a McLaren F1 normál esetben is ritkaságnak számít, azon példányok pedig, amik kevés futásteljesítménnyel és makulátlan állapottal rendelkeznek , még jobb pozícióból indulnak.

McLaren F1

Márpedig a mindössze 15 ezer kilométert futott most elárverezett 1995-ben gyártott F1 minden kitételnek megfelel, hiszen a 635 lóerős teljesítménnyel rendelkező V12-es erőforrás, a hatsebességes manuális váltó, a független négykerékhajtás rendszer és a hűtött féktárcsák is teljes átvizsgáláson estek át, de értékét az is növelte, hogy 22 évvel a vásárlás után is az eredeti ezüst fényezést viseli, mint ahogy az utastérben is a gyárilag megálmodott fekte/szürke színvilággal találkozhatunk.

Az 1996-ban újonnan megszerzett modellt rövidell a vásárlás után közutakra is legalizálták, ám az aukcióra minden elemét visszaállították. Természetesen az engedélye megmaradt, az újbóli átalakításra pedig az új tulajdonosnak is lehetősége nyílik, amivel vélhetően élni is fog, hiszen a valaha gyártott 64 példányból mindössze hét közlekedhet az amerikai utakon, így meglepődnénk, ha nem szeretne csatlakozni ehhez az elit társasághoz.

Forrás: Bonhams

Csatlakozz a Motor1.com hazai csapatához!

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Légy a részese valami nagy dolognak

McLaren F1