Azok a vásárlók, akik a címben említett két SUV mellett tették le voksaikat, jobban teszik, ha felkészülnek a hosszú várakozási időre, ugyanis előfordulhat, hogy megrendelt autóikra akár egy évet is várniuk kell.

A Seat sokáig gondolkodott azon, hogy belépjen-e az SUV-k piacára, ám végül úgy döntött, elkészíti az Atecát, ami így utólag, látva a kereslet mértékét, egyértelműen jó döntésnek bizonyult. Aligha készültek azonban ennyire kedvező fogadtatásra, hiszen jelen pillanatban 10-12 hónapos várakozási idő van a modellre. Nem sokkal jobb a helyzet a Kodiaq esetében sem, ugyanis azok a modellek, amik normál esetben már novemberben az ügyfeleknél lennének, most csak 2018 második negyedévében kerülnek kiszállításra.

SEAT Ateca FR 2017

A gondot az okozza, hogy mindkét SUV ugyanabban a cseh gyárban készül, a Kvasny-ban található létesítmény dolgozói és gyártósorai pedig egyszerűen nem tudják tartani a lépést a kereslettel. A jelenségnek korábban is voltak már előjelei, ezért 2018-ban a Volkswagen Csoport harmadával bővíti a helyi gyártókapacitást, ami azt jelenti, hogy éves szinten akár 290 ezer Ateca és Kodiaq is legördülhet majd a gyártósorról. Bár ez mindenképpen örömteli hír, a hosszú várakozási idő jelentette gondot vélhetően ez sem fogja megoldani, ugyanis időközben a gyártó már a Yeti utódjaként érkező Karoq-ot is bemutatta, amely ugyanezt a gyártósort veszi majd célba.

Van azonban még egy oka annak, hogy sokat kell várni a modellekre, ez pedig az, hogy gyakorlatilag mindenki dízelmotorral és DSG váltóval szeretné megvásárolni őket, tehát jól látszik, hogy az ügyfeleket nem igazán érdekli, hogy a háttérben számos országban éppen ezen erőforrások ellen kívánnak fellépni. Mivel a legtöbben ezen összeállítás mellett döntenek, azok, akik a benzines változatokkal is megelégednek, jó eséllyel szeretett autóikhoz is hamarabb hozzáférhetnek.

Csatlakozz a Motor1.com hazai csapatához!

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Légy a részese valami nagy dolognak

2017 Skoda Kodiaq