Volt már olyan eset korábban, hogy kihátráltak a modell közpénzből történő vásárlása mögül, most azonban sikerült nyélbe ütni az üzletet.

Az adófizető állampolgárok meglehetősen ingerlékenyek tudnak lenni, amikor azt látják, hogy az állam valami olyan dologra szeretne költeni, aminek indokoltsága véleményük szerint minimum megkérdőjelezhető.

Hasonló helyzettel futhattunk össze tavaly az Egyesült Államokban, ahol a helyi rendőrség flottájában feltűnt egy elektromos-meghajtású Tesla Model S. Természetesen sokan felkapták a fejüket, és megkérdőjelezték a döntést, mondván, nem sok értelmét látják elektromos autók vásárlását rendőrségi flottába egy olyan országban, ahol adott esetben nagy távokat is meg kell velük tenni. A felhördülés nyilvánvalóan eljutott az illetékesekhez, hiszen néhány héttel később megszületett a döntés, hogy a Model S helyett néhány BMW i3-at vásárolnak, mondván, arra még kedvezményt is kaptak.

Hogy jó ötlet-e jelen pillanatban bármilyen elektromos autót is vásárolni egy rendőrség járműparkjába, az persze továbbra is kérdés, ám ha funkcionalitása miatt nem is, környezetkímélő mivolta miatt jól lehet érvelni a vásárlások mellett.

Tesla Model S Rendőrautó

Bár magas ára miatt a Tesla Model S végül nem került be az amerikai rendőrség flottájába, a kaliforniai gyártó modellje végül csak megérkezett a rend őreihez, igaz, néhány kilométerrel arrébb, Luxemburgban. Itt azonban már aligha fogják majd vitatni a vásárlás tényét, hiszen egy olyan miniállamról van szó, amelynek hosszúsága 82 kilométerig, szélessége pedig 57 kilométerig terjed ki, tehát a modell által kínált hatótávolsággal biztosan nem lesz probléma.

A döntés hátterében egyébként egy kormányzati intézkedés áll, amelynek célja, hogy az állami tulajdonban lévő intézmények járműparkjának legalább 10%-a hibrid vagy elektromos modellekből álljon. Az RTL.lu információi szerint a járőrkocsivá alakított Model S 100 ezer euróba, vagyis valamivel több mint 30 millió forintjába került az államnak.

Forrás: RTL

Csatlakozz a Motor1.com hazai csapatához!

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Légy a részese valami nagy dolognak