A brit Autocar értesülései szerint mégis lesz sorozatgyártott elektromos McLaren, ellentétben az első tervekkel, miszerint csak tesztcélokat szolgálna a jármű. Az elektromos árammal hajtott példány az Ultimate Series családfa tagja lesz.

Egyelőre nem tudni a pontos dátumot a modell érkezésére, de annyi bizonyos, hogy az idén debütáló P15 és a 2018-ban esedékes, háromüléses BP23 után kerül a kínálatba. Azt eddig is tudni lehetett, hogy a McLaren elektromos modellt fejleszt, de arról szólt a fáma, hogy csak tesztcélokat fog szolgálni, segítve a cél elérésében, miszerint 2022-re a McLaren kínálatának felét hibridek alkossák.

Az Autocar azt írja, hogy most már szériaváltozat is ott van a pakliban. A cég úgy tervezi, hogy öt autót építenek meg, majd kiválasztanak öt szerencsés McLaren-tulajdonost, hogy vegyenek részt a fejlesztésben és vezessék őket. A McLaren két pillérre is támaszkodhat a fejlesztés során: a P1-gyel szerzett tapasztalat és a Formula E-be szállított hajtásláncok.

McLaren World’s Fastest Gamer

2018-tól a McLaren új akkumulátorokat biztosít az elektromos formaautó-bajnokság számára, ezek lehetővé teszik, hogy ne kelljen autót cserélni a versenyek alatt. Az akkumulátorokat a McLaren Applied Technologies fejleszti és szolgáltatja a Formula E-nek. Egy ennyire hatékony akkumulátor remekül alkalmazható lenne egy nagyteljesítményű közúti sportkocsiban, állapítja meg az említett oldal.

Az elektromos McLaren előtt még van pár lépés a márka tervei között: hibrid Sports Series és Super Series modellek. Ezek a jelenleg futó, ötéves modellciklus lejártával esedékesek: 2020-ban az 570 utódja, ezt követi 2021-ben a 720 utódja.

Légy a részese valami nagy dolognak