Ez a modell pedig nem más, mint a 31-es alvázszámmal rendelkező BMW M1 Procar, ami egy meglehetősen kalandos út végén vált a világ egyetlen közutakon is használható M1 Procar modelljévé.

A BMW Motorsport ugyanis szerette volna, hogy az M1 modellek elinduljanak a World Sportscar Championship sorozatban, ám a FISA (Fédération Internationale du Sport Automobile) új szabályai miatt 400 legyártott példányra lett volna szükségük a versenyengedély megszerzéséhez. Mivel akkoriban még nem állt rendelkezésre ennyi, a gyártó egy új sorozat, a Procar létrehozása mellett döntött, amihez mindössze 40 autóra volt szükségük.

1979 BMW M1 Procar

Az 1979-ben legyártott 40 példány azonban hamar „munkanélkülivé” vált, hiszen a sorozat két év után megszűnt. Ezen modellek mindegyike egy végletekig kikönnyített és bukócsövekkel ellátott sportautó volt, amelynek 3.5 literes sorhatos erőforrása 470 lóerőt préselt ki magából. A sorozat megszűnése után több példány sorsa is bizonytalanná vált, ám volt egy, amelyet közutakon is használhatóvá alakítottak. A szóban forgó modellt egyébként mindvégig biztonsági tartalékként tartották számon, tehát versenykörülmények között sohasem használta azt a gyártó.

1979 BMW M1 Procar
1979 BMW M1 Procar

A BMW eladás előtt minden versenyspecifikus alkatrészt kiszerelt az autóból, vagyis gyakorlatilag egy gyári M1 vált belőle, ám a versenyzőként is ismert Bruce Canepa később minden egyes elemét restaurálta, míg a sorhatos motor újjáépítését a VAC Motorsport vállalta magára.

Az 5-sebességes ZF váltóval szerelt bazaltkék színben tündöklő modell a tömör BBS felnijeivel együtt most a Pebble Beach Concours d’Elegance-on kerül kiállításra, ahol a kiállító Thermal Club standján a virtuális valóság-alapú tesztpályákkal is megismerkedhetnek majd a látogatók.

Csatlakozz a Motor1.com hazai csapatához!

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Galéria: 1979 BMW M1 Procar