Minden idők leggyorsabb Mégane RS modelljéről több kép is kiszivárgott már az elmúlt hetekben, a szivárogtatás pedig úgy tűnik, még mindig nem ért véget, hiszen újabb képek érkeztek, amelyek ezúttal a motort, a sportüléseket és az infotainment rendszert ábrázolják.

A nyilvánosságra került képek alapján egyértelműen megállapítható, hogy a Mégane RS mindössze egy leheletnyivel lesz agresszívabb az alapmodellnél, azonban ez egyáltalán nem meglepő, hiszen Stéphane Janin, a tervezői csapat vezetője korábban az Autocar-nak úgy nyilatkozott, a Mégannak nem erről kell szólnia.

„A mi márkánk nem az agresszivitásról szól. Megpróbálunk egy erőteljes modellt készíteni, de közben az érzéki vonalakkal kiegészített egyszerűségre törekszünk. Ez az, amit a következő RS modellnél is láthatnak majd az ügyfelek, ami sokkal inkább kemény lesz majd, semmint agresszív. Ezen a területen viszonylag nehéz megtalálni az egyensúlyt, ám úgy gondolom, hogy nekünk ez most sikerült”, mondta.

2018 Renault Megane RS without camo

Annak érdekében, hogy az új Megane RS biztosan gyorsabb legyen, mint az előd, a ferdehátú modell négykerék-kormányzással (4Control) és egy 1.8-literes, 300 lóerő fölötti turbómotorral várja majd a vásárlókat - egyelőre ez még csak találgatás, de a legtöbben erre a hajtásra esküsznek. A motor mellé egy hatfokozatú manuális váltót társít majd alapáron Renault, de egy szintén hatfokozatú, duplakuplungos automata egység is elérhető lesz felár ellenében.

Hivatalos információ, hogy választani lehet majd Sport vagy Cup, azaz Kupa alváz közül annak megfelelően, hogy milyen célokra kívánjuk használni a kocsit. A karosszéria terén nincs variálás: kizárólag ötajtós felépítés lesz, ellentétben az előd háromajtós kivitelével.

Forrás: Autocar; Borítókép: Facebook.com/Ferd

Csatlakozz a Motor1.com hazai csapatához!

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Galéria: Új Renault Megane RS - álca nélkül