Néhány éven belül újra terítékre kerülhet a modell, de jelen pillanatban az új tulajdonos nem szívesen látná a piacon.

Most, hogy a PSA és az Opel közti ügylet hivatalosan is lezárásra került, a két oldal elkezdheti a jelenlegi és jövőben érkező modellekkel kapcsolatos megbeszéléseket. A mérnökök és a marketingesek már gőzerővel készülnek az ősszel érkező Grandland X bemutatására, miközben úgy tudni, egy PSA-alapokra épített következő-generációs Corsa elkészítése is folyamatban van.

Az Opel tervei között azonban szerepelt egy újabb modell is, egy „Insignia SUV”, amit gyakran csak Monzaként emlegettek, és ami úgy tűnik, belátható időn belül biztosan nem érkezik meg a piacra. A gyártóhoz közel álló forrás szerint ugyanis a PSA nem szeretné, ha olyan modellek készülnének, amik még mindig a General Motors platformjait használnák.

Opel Monza Concept

Márpedig az „Insignia SUV” esetében ez lett volna a helyzet, hiszen az Opel korábbi tervei szerint a második-generációs Insignia alapjaira építették volna meg. „A nagy SUV Russelheimben fog elkészülni. Ez egy teljesen ésszerű döntés, hiszen az Insignia is ott készül, így érthető, hogy az SUV gyártását is ott szeretnék tudni”, nyilatkozta az Opel korábbi vezérigazgatója, Karl-Thomas Neumann a 2016-as Párizsi Autószalonon.

Neumann azonban a felvásárlás bejelentése után távozott az Opeltől, utódja, Michael Loscheller pedig arra kényszerül, hogy az összes jelenlegi és jövőbeni projektet PSA platformra helyezze. Ez egyben azt is jelenti, hogy az Opel SUV zászlóshajójáról sem kell lemondanunk, igaz, néhány évet biztosan várnunk kell, amíg a PSA EMP2-es architektúrájával kigördül az utakra.

A két vállalat felsővezetői jelenleg a német márka üzleti tervének felülvizsgálatát végzik, ugyanis szeretnék elérni, hogy az Opel 2020-ra két, 2026-ra pedig hat százalékkal növelje az árbevétel-arányos működési eredményét.

Csatlakozz a Motor1.com hazai csapatához!

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Légy a részese valami nagy dolognak