Nagy feltűnést keltett Arlington belvárosában egy rejtélyes, vezető nélkül közlekedő furgon, ám később kiderült, hogy trükkösen ugyan, de teljes kontroll alatt tartották az autót.

Múlt héten olyat láthattak a virginiai Arlington lakói, amilyet korábban még nem sűrűn, ugyanis felbukkant az utakon egy Ford Transit típusú furgon, amely látszólag önvezető módban közlekedett a forgalomban. Többen egyből arra gyanakodtak, hogy a nemrég önvezető technológia tesztelésére engedélyt kapó Virginia Tech keze lehet a dologban, így nem is nagyon bolygatták a dolgot, hiszen mást sem lehet olvasni a sajtóban, mint azt, hogy egyre több városban engedélyezik a technológia közutakon történő tesztelését. Aztán a dolgok egyre furcsábbra fordultak.

Hétfőn ugyanis az NBC 4 utazó riportere, Adam Tuss a piros lámpánál várakozva megpillantotta a furgont. Amikor közeledett felé, észrevette, hogy két kéz és két láb is látható a vezetőoldali ülésben. Ezt követően megpróbált kapcsolatba lépni az illetővel, megkérdezte tőle, hogy ki ő, és mit csinál az autóban, ám az nem válaszolt, hanem a lámpa zöld jelzése után továbbhajtott.

 

Mivel a furgon és annak vezetője egyre rejtélyesebb lett, az ARLnow munkatársai kapcsolatba léptek a helyi hivatalokkal, hogy tudnak-e valamit az autóról, de ott sem az autó tulajdonosáról, sem pedig a vezetőoldali ülésnek öltözött személy kilétéről nem tudtak felvilágosítást adni. A rendőrség szóvivője is csak annyit erősített meg, hogy tudnak arról, hogy önvezető autókat tesztelnek az utakon, ám a szóban forgó modellel még nem találkoztak, és amennyiben nem követ el szabálytalanságot, úgy vélhetően nem is fognak.

Ekkor már egyre többekben merült fel az a gondolat, hogy valami szórakozásnak lehetnek a tanúi, hiszen bár a Google, az Uber és az összes nagy autógyártó elkezdte az önvezető autók tesztelését, azok kormánya mögött mindig jól látható vezetők foglalnak helyet.

 

A rejtély azonban nem sokkal ezt követően megoldódott, ugyanis az NBC 4 többszöri érdeklődésére a Virginai Tech közlekedéstudományi intézete megerősítette, hogy a furcsa jelenet egy önvezető autókra kiterjedő tanulmány része volt, a vezető pedig egy olyan jelmezt viselt, amely elrejtette őt a kíváncsi szemek elől.

„A vezetőoldali ülést úgy alakítottuk ki, hogy az autót vezető kevésbé látszódjon, ám közben tökéletes rálátása volt a környezetre, és végig megvolt a lehetősége arra, hogy szükség esetén átvegye az autó fölötti irányítást”, írta közleményében az intézet.

Forrás: NBC Washington; Borítókép: ARLnow.com

Csatlakozz a Motor1.com hazai csapatához!

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Légy a részese valami nagy dolognak