Egészen elképesztő hír jelent meg a sajtóban egy győri férfiról, aki láthatóan nehezen viselte el azt, hogy kisautója cserben hagyta.

A Kisalföld.hu tudósítója éppen hazafelé tartott, amikor meglátta, hogy az úton tűzoltó- és rendőrautók állnak, ezért odament, hogy megnézze, pontosan mi is történt. Az a fotókon is jól látható, hogy egy autó kiégett, ám nem ennyire egyszerű a történet, hiszen, mint azt a szomszédban lakó hölgy elárulta, mindezt egy baleset előzte meg.

Hogy pontosan milyen körülmények között ütközött neki a Maruti egy közelben parkoló Skodának, egyelőre nem tudni, ami viszont biztos, hogy az ütközést követően a férfi kiszállt az autóból, megnézte, milyen sérülést okozott, majd mivel vélhetően úgy gondolta, hogy nem érdemes vele foglalkozni, visszaült autójába, ami viszont nem indult be.

Ezen annyira felhúzta magát, hogy a szemtanú szerint fejét és felső testét egy pléddel letakarta, majd elővett egy benzinnel teli kannát, aminek tartalmát az utastérben szétlocsolta, majd mindezt meggyújtotta. Az autó természetesen teljesen kiégett, ám, hogy miért tette ezt annak tulajdonosa, egyelőre nem tisztázott, ugyanis miután végzett, elindult a Szigethy Attila út irányába.

A kisalfold.hu értesülései szerint a győri rendőrök már keresik a férfit.

Forrás: Kisalföld.hu; Borítókép: Visualhunt / Illusztráció

Csatlakozz a Motor1.com hazai csapatához!

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Légy a részese valami nagy dolognak