A cseh márka a Volkswagen Csoporton belülről oldotta meg a pótlást.

Oliver Stefani neve vélhetően nem sokat mond az átlagos olvasóknak, ám munkái már sokkal ismertebbek lehetnek, hiszen a Volkswagen vezető tervezőjeként olyan modellek külső megjelenéséért felelt, mint az új Atlas, vagy épp az Up!.

A vezető azonban most új kihívások után nézhet, hiszen pályafutását a Skoda főtervezőjeként folytatja tovább. A cseh márka számára égetően fontos volt a megfelelő szakember kiválasztása, ugyanis a 2008 óta ezt a pozíciót betöltő Jozef Kaban februárban a BMW-hez csatlakozott, azóta pedig csak ideiglenesen pótolták hiányát.

Kabanhoz hasonlóan Stefani is komoly múltat hagy maga mögött korábbi munkahelyénél, hiszen 15 évvel ezelőtt, 2002-ben kezdte meg munkáját a gyártónál. Kezdetben csak Spanyolországban, a Volkswagen európai tervezőközpontjában kapott helyet, majd a ranglétrán folyamatosan felfelé lépkedve végül a gyártó wolfsburgi tervezőrészlegéhez került.

Nevéhez olyan további modellek megjelenése is köthető, mint az új Beetle és a Passat CC, míg vezetőként olyan típusok külső vonásaiért felelt, mint a jelenlegi Polo, a Jetta, a Tiguan, a Golf és mindhárom ID tanulmány.

„Oliver Stefani elhozza majd számunkra a fejlődés következő szakaszát”, mondta Bernhard Maier, a Skoda vezérigazgatója. Ő fogja megtervezni következő autóinkat, amik még nagyobb érzelmi reakciókat válthatnak majd ki a vásárlókból, miközben bevezet minket a digitalizált és elektromosított járműgyártás világába is.”

Csatlakozz a Motor1.com hazai csapatához!

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Légy a részese valami nagy dolognak