Érdekes „vallomással” állt elő Herbert Diess, a Volkswagen konszern vezére: egy új világrendről beszél, amiben egy kaliforniai cég a fő ellenfelük, az Elon Musk vezette Tesla.

Diess a VW saját kiadványának – Inside – adott interjúban elmondta, egy e-Golffal érkezett aznap a munkahelyére, „ami egy remek, agilis autó, és megmutatja, hogy az elektromos mobilitás ugyanolyan emocionális tud lenni”, mint a hagyományos motorokkal hajtott autók esetében. Jelenleg 300 km a hatótávja az elektromos Golfnak, de 2020/21-ig újabb nagy ugrást tesznek meg ezen a téren, mondta a konszernfőnök.

A fentiek tekintetében talán nem olyan meglepő, hogy melyik márkát emelte ki versenytársként.

„A régi világban a Toyota, a Hyundai, és a francia gyártók voltak. Az új világban a Tesla”- fogalmazott a világ legnagyobb autógyártójának vezetője. A VW 5 987 800 járművet adott el tavaly, míg a Tesla 83 922-őt.

„A vállalat nemcsak az elektromos hajtás, hanem az olyan új technológiák, mint önvezetés, vezetőtámogatás és internetes kapcsolat terén is jó úton halad, akárcsak az értékesítési koncepciók esetében. Gyorstöltő-hálózatokat is lefektetett. A Tesla azon riválisok közé tartozik, mely olyan képességekkel bír, amivel mi jelenleg nem.”

Diess egy példát is hozott az utóbbira. „Például a mérnökök 50 százaléka szoftverspecialista; esetünkben sokkal kisebb az arányuk. Ez is azt mutatja, hogy határozottan fejlődnünk kell. Képesek vagyunk rá. Tudatosan mérjünk magunkat a Teslához. A célunk: a képességeink révén nemcsak gyorsan felzárkózni, hanem meg is előzni.”

Ez is érdekelhet:

Légy a részese valami nagy dolognak