A Bentley luxusszedánja újabb változattal gazdagodott, ám a figyelemfelkeltő elemek helyett ezúttal a visszafogottabb, ám mégis tekintélyt parancsoló módosítások dominálnak.

A Black Edition elnevezés láttán mindenki arra gondolhat, hogy a különleges kiadású autó csak fekete fényezéssel vásárolható meg, ám valójában erről szó sincs, hiszen a Bentley úgy döntött, gyakorlatilag az összes színt elérhetővé teszi az ügyfelek előtt. Vannak persze olyan feketére festett elemek, amelyek állandó szereplőnek számítanak, köztük a füstös látszatot keltő fényszórók, a sötétített ablaküvegek, az ablakkeretek körüli fényes fekete díszítés, a fekete hűtőrács és tükörház, vagy épp az ajtókilincsek berakásai. A modell alá igény esetén 21 colos, szintén fényes feketében tündöklő felnik is kérhetők, amik mögött vörös vagy fekete féknyergek kaphatnak helyet.

Az utastérben ugyanakkor már nincs túl nagy választék színek tekintetében, hiszen a műszerfalon, a kormánynál és az ülések középső részein is a fekete az uralkodó szín. Azok, akik szeretik kimaxolni a dolgokat, választhatják a Mulliner Driving specifikációt is, amely gyémántmintázatú, kontrasztos varrással kiegészített bőrkárpitot és 21 colos, ötküllős kialakítású fényes feketében vagy további sötét színárnyalatokban elérhető felniket is tartalmaz.

Bentley Flying Spur V8 S Black Edition

Bármelyik változat mellett is döntsenek a vásárlók, minden esetben ugyanazt a 4 literes, V8-as biturbó erőforrást kapják, amely 521 lóerős teljesítménnyel és 680 Nm nyomatékkal büszkélkedhet. Az összkerékhajtásnak és a 40:60 arányú nyomatékelosztásnak is köszönhetően a modell 4.9 másodperc alatt van százon, miközben végsebessége 306 km/óránál lett meghúzva.

A Bentley számos különleges kiadást elkészített már a Flying Spurból, ennek pedig egyetlen oka van, mégpedig az, hogy az új négyajtós modell 2018-as érkezése előtt felpörgesse az értékesítési számokat.

Csatlakozz a Motor1.com hazai csapatához!

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Galéria: Bentley Flying Spur V8 S Black Edition