A második-generációs Panamera esetében több változtatást is eszközölt a gyártó, hiszen az autó kiegyensúlyozottabb lett, és bár külső megjelenés tekintetében semmi radikális változás nem történt, az utód mégis minden tekintetben megnyerőbb lett. Persze, mint mindig, most is lehetnek olyan vásárlók, akik egy kicsivel többre vágynak, mint amit a gyártó nyújtani tud számukra, ám nekik sem kell már tovább szomorkodniuk, hiszen a TopCar Design csomagjával autóikból igazi vadállatot faraghatnak.
Az orosz csapat elsőként agresszív hatású, széles kiállást biztosító karosszériaelemekkel látta el a modellt, amelyen számos karbon elem is helyet kapott. Bár kétségtelenül ezek határozzák meg az autó megjelenését, a műhely szakemberei egy meglehetősen szokatlan megoldást is alkalmaztak, ugyanis a hátsó ajtókra rejtett kilincset raktak.
A külsőt érintő módosítások kapcsán szintén érdemes megemlíteni a nagy méretű hátsó diffúzort, mint ahogy nem szabad kihagyni a felsorolásból a karbonból készült aktív hátsó szárnyat, a tetőt és a motorháztetőt sem. Noha a bemutatott modell a Panamera Turbo volt, a TopCar közlése szerint a csomag bármely Panamera modell esetében kiválóan alkalmazható.

Az ügyfelek igény esetén 21-colos felnikre is igényt tarthatnak, és bár az utastérről nem közölt képet a műhely, bármilyen kérést teljesítenek, legyen szó krokodilbőr, 24-karátos arany, szénszál, vagy minőségi faberakás alkalmazásáról.
Az átalakítások során nem maradt érintetlen a motorháztető alatti terület sem, hiszen a 4 literes biturbo erőforrás teljesítményét nem kevesebb mint 100 lóerővel növelték meg, ami így már 650 lóerős teljesítménnyel áll az ügyfelek rendelkezésére. Nyomaték tekintetében nem közölt információkat a gyártó, de biztosak lehetünk benne, hogy a gyári 770 Nm-nél nagyobb értékről van szó.
Ami a csomag árát illeti, olcsóságról szó sincs, hiszen az aerodinamikai csomag alapára 24556 euró, vagyis 7.4 millió forint, ami a szénszálas elemek használatával 30.055 euróra, azaz 9.1 millió forintra is rúghat.
További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!