A Seat nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy az évtized végéig hat új modellt mutasson be, melyek közül az egyik biztosan elektromos meghajtással fog rendelkezni.

A Seat kutatási és fejlesztési részlegének vezetője, Matthias Rabe megerősítette, hogy a vállalat hat új autót tervez bemutatni 2020-ig, aminek köszönhetően szinte mindegyik kategóriában jelen tudnak lenni. Elmondása szerint ezek közül az egyik biztosan egy teljesen elektromos meghajtású konstrukciót fog kapni.

Az új járművek a Seat „Phase 3” helyreállítási tervét képezik, amelynek első fázisa 2012-ben kezdődött el a Leon leleplezésével. A vállalat a közelmúltban mutatta be a Mii városi kisautójuk elektromos változatát, ami az első EV jármű a kínálatukban. Az EV Mii megszületése leginkább a Volkswagen csoport legújabb fejlesztésű moduláris platformjának (MEB) köszönhető, ami egy teljesen új irányzatú megközelítést enged a Seat-nak az EV Mii-hez hasonló járművek terén.

Ezt a MEB platformot használhatja a Seat, valószínűleg ötajtós, hamarosan bemutatkozó típusa is, aminek értékesítése 2019-ben kezdődhet el, majd ezt követhetné egy szintén elektromos meghajtású SUV is.

Az első teljesen új modell egy 7-üléses SUV lehet, ami a Skoda Kodiaq „testvérváltozata” lehetne. A jövő év végén bemutatkozó típust a Seat egyik vezetője, Luca de Meo úgy írta le, hogy „a márka zászlóshajója”.

A többi, 2020-ig megérkező modellek a jelenlegi típusok utódjai lehetnek, melyek közül talán a Leon lesz a legfontosabb, ami magán viselheti a márkaarculat aktuális és egyben jövőbemutató formatervét. Az új Leonból nem fog elektromos változat készülni, ugyanakkor a gyáriak nem zárják ki egy plug-in hibrid variáns későbbi érkezését.

Nem hagyják figyelmen kívül a „Cupra” családot sem, hiszen hamarosan érkezhet az Ateca Cupra, ami négykerék-meghajtással, 300 lóerős teljesítménnyel és kategóriatársait megszégyenítő dinamizmussal érkezhet meg a piacra. A vállalat vezetősége szerint a későbbiekben nem lehet kizárni az elektromos modellek „Cupra” változatának érkezését sem.

Forrás: Auto-Live

Légy a részese valami nagy dolognak