Bár a vezető már korábban is megfogalmazta véleményét az AI-t (Artificial Intelligence) érintő fejlesztésekkel kapcsolatban, most szombaton egy Rhode Island-i konferencián úgy jellemezte a mesterséges intelligenciát, hogy az „alapvető kockázatot jelent az emberiség létezésére nézve”. Musk arra hívta fel a jelenlévő politikusok és vezetők figyelmét, hogy mindenképpen szükség lenne egy egységes szabályozásra annak érdekében, hogy az emberek biztonságát megőrizzék. „Jelen pillanatban a kormánynak szinte rálátása sincs a rendszerre. Ha minden így marad, az emberek egy idő után félni kezdenek, és erre minden okuk meglesz”, mondta Musk.

A Tesla közel sem az egyetlen autógyártó, amely ilyen rendszert fejleszt, hiszen a Ford például egy kész vagyont költött a saját, mesterséges intelligenciát érintő fejlesztéseire, miközben kisebb léptekben ugyan, de számos startup vállalkozás is nagy erőkkel dolgozik az AI rendszereken. Szakértők szerint nem kell sok idő, amíg mindenki nagyobb sebességi fokozatba nem kapcsol, hogy megelőzze riválisát a piacon.

„Éppen ezért van szükség egy komoly szabályrendszerre, amely mindenkinek azt mondja, hogy ’OK, most itt az ideje megnyomni a szünet gombot, és megnézni, hogy a rendszer biztonságos-e’ mielőtt további fejlesztések történnek. Szeretném kihangsúlyozni, hogy ezen szabályrendszernek mindenkire vonatkoznia kell, mert különben mindenhol felteszik majd a kérdést, hogy ’mi miért nem fejlesztünk, amikor mások éppen ezt teszik?’”

„Mesterséges intelligencia terén lehetőségem van hozzáférni a legkiforrottabb technológiához, és azok alapján, amit látok, csak azt tudom mondani, hogy érdemes lenne komolyan venni”, mondta Elon Musk, aki hozzátette, mindenki tudja, hogy nem szereti a túlszabályzott dolgokat, de az AI egy olyan terület, amit egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni.