Érdekes helyzetben van a Nissan, hiszen egy olyan modellt kellene teljes titokban közúti tesztelésnek alávetnie, amire szinte az egész világ figyel, hiszen a marketingkampánya már javában zajlik.

A Nissan Leaf második generációjáról van szó, amit az InsideEVs egyik olvasója kapott lencsevégre az elmúlt napokban a Floridában található Orlandóban.

A kémfelvételeken nagyon jól látszik az álcafóliázás ellenére is, hogy az autó sokkal lendületesebb, karakteresebb megjelenést fog kapni az elődhöz képest, ami a vonzóbb optikai külalak mellett elősegítheti a karosszéria légellenállásának javulását is.

A képeket készítő Darren „T” szerint a 2018-es modellévű Leaf-et egy nyilvános töltőállomáson látta meg először és egy vastag takarólepel volt rajta.

2018 Nissan Leaf casus fotoğrafları

„Miután megláttam az autót odamentem ahhoz a két úrhoz, akik a járművet töltötték. Szóba szerettem volna elegyedni velük, ám ők – érthető módon - nem lelkesedtek az ötletért. Kihúzták a Leaf-et a töltőből, levették róla a takarót, majd sietősen tovább álltak, de szerencsére meg tudtam örökíteni az álcázott típus kinézetét”- mesélte el a képeket készítő Darren.

Azt is hozzátette, hogy a töltési statisztikák alapján a 2018-as Leaf-ben egy 50-60 kWh-s akkumulátor volt, továbbá a második generáció jóval testesebbnek is tűnt a jelenlegi modellnél.

A 2018-as Nissan Leaf szeptember 5-én fog hivatalosan bemutatkozni a közönségnek.

Forrás: Auto-Live

Légy a részese valami nagy dolognak

Nissan Leaf Kémfotók

Forrás: InsideEVs