Augusztus 31-én végleg bezárja kapuit az üzem, ahol a világ talán leghíresebb sportautóit készítették, amik nem feltétlenül a teljesítményük, hanem inkább kisugárzásuk miatt nyerték el az emberek szeretetét.

A szóban forgó autó nem más, mint a Dodge Viper, ami 25 évnyi sorozatgyártás után, utód nélkül tűnik el a piaci kínálatból. A vállalat még a tavalyi évben bejelentette, hogy leállítják a Viper gyártását, most viszont a Detroitban található üzem bezárásának pontos időpontjára is fény derült. Augusztus 31-én végleg bezárja kapuit a „Vipera” fészkének számító gyárépület, amivel nem csupán egy autó, hanem egy korszak is lezárul.

Az Automotive News információi szerint a detroiti üzemben jelenleg 80 alkalmazott dolgozik a Viper modellek gyártásán, akiket a gyár bezárása után az FCA egy másik gyáregységbe helyez át.

Annak ellenére, hogy Amerika szerte ezrek tisztelték kultusztárgyként, a Dodge Viper bukása leginkább az alacsony értékesítési számnak köszönhető, ugyanis a tavalyi évben csupán 630 példányt adtak el belőle. Sajnálatos módon a Dodge nem engedheti meg magának a Viper további gyártását, mivel az nem felel meg az új szövetségi biztonsági előírásoknak, amik kijelentik, hogy szeptember elsejétől minden autónak oldalsó függöny-légzsákokkal kell rendelkeznie.

A Dodge a Viper búcsúzásának tiszteletére egy sor különleges, limitált kiadással lepte meg a rajongókat, melyek sajátos módon tisztelegnek a típus múltja előtt.

Forrás: Auto-Live

Légy a részese valami nagy dolognak