Az Auto Bild egy remek összeállítást tett közzé, amelyben a 2020-ig megérkező kompakt kategóriát képviselő modellek várható meglepetéseit és tulajdonságait vették górcső alá. A listában feltűnik az Alfa Romeo Giulietta is, amelynek sorsa korábban még komoly veszélyben forgott.

Az összeállításban megtalálható az idén augusztusban érkező Audi RS3 ráncfelvarrott változata is, amely a TT RS-ből kölcsönzött öthengeres turbómotorral kerülhet bemutatásra. Amennyiben így lesz, úgy a 400 lóerős teljesítmény és 480 Nm-es nyomaték 33 lóerővel és 15 Nm-rel nyújt majd többet a vezetőknek a jelenlegi modelltől, ez pedig a gyorsulási értékekre is kihat majd.

Szeptemberben érkezik a Honda Civic Type R 10. generációja is, amely továbbra is sportos megjelenésével és átlagosnak semmiképpen sem nevezhető hátsó szárnyával próbálja majd bevonzani a vásárlókat. A négyhengeres V-TEC-Turbo a motorvezérlő elektronika frissítésének köszönhetően 310 helyett immár 320 lóerővel rendelkezik, a nyomaték viszont maradt továbbra is 400 Nm.

Az egyik legnagyobb meglepetést az Alfa Romeo Giulietta okozhatja majd, amelyről korábban olyan hírek is napvilágot láttak, hogy utód nélkül kerül ki a köztudatból. Az Auto Bild most úgy tudja, a következő-generációs változat minden eddiginél sportosabb megjelenéssel és hátsókerék-hajtással érkezhet meg a piacra, amivel komoly plusz pontokat szerezhetne magának a szegmensben. Várható megjelenés: 2018.

Szintén nagy várakozás előzi meg a BMW 2-es sorozat GT változatának érkezését is, amely keskeny fényszórókkal és széles hűtőráccsal hívhatja fel magára a figyelmet. A lap értesülései szerint a tervezők a 4-es sorozat GranCoupé-ból merítenek ihletet, ám funkcionalitás tekintetében inkább a 3-as GT lesz az, ami közelebb áll majd hozzá.

Kevesebb mint egy év múlva érkezik az új-generációs Mercedes-Benz A-osztály is, ami nem csak azért nyújt majd többet az eddigieknél, mert ötajtós változatban is elérhető lesz, hanem azért is, mert a hírek szerint az utastérben is komoly minőségbeli előrelépések történnek, mind anyaghasználat, mind pedig technológiai téren. Elektromos mobilitás ide vagy oda, a modell szinte biztosan csak benzin- és dízelmotorokkal lesz elérhető.

2019-re teszik a következő-generációs BMW 1-es sorozat érkezését, amely már elsőkerék-hajtású változatban is elérhető lesz a vásárlók előtt. A hátsókerék-hajtás hiánya a modell esetében csakis előnyökkel járhat, ám aki nem szeretne lemondani a hátsó kerekekről, az összkerék-hajtással is kérheti majd az új 1-est. A keresztirányban elrendezett motornak és a továbbfejlesztett platformnak köszönhetően egy könnyebb és nagyobb helykínálattal rendelkező autó érkezésére van kilátás, ami úgy tudni, már csak és kizárólag ötajtós változatban áll majd a vásárlók rendelkezésére.

Forrás: Auto-Live

Légy a részese valami nagy dolognak