Egy véget nem érőnek tűnő teaser hadjárat után az Audi ma hivatalosan is lerántotta a leplet legújabb zászlóshajójáról. A negyedik generációs A8-ba mindent belepakolt az Audi: 48 voltos enyhe hibrid rendszer, önvezető technológia Audi AI néven, ami 60 km/h-s tempóig működik és elvégez mindent a sofőr helyett dugóban araszolva.

Felejtsd el az autót, az Audi több annál - ezzel a cseppet sem visszafogott szlogennel vezeti be az új A8-at a márka.

A dizájn tekintetében nem történt drámai fordulat, mégis egy új irányzat debütál általa: a karosszéria a folytonos erő jegyében fogant, nagyon széles a hűtőrács, ami presztízst és státuszt szimbolizál, a hátsó rész pedig olyan hatást kelt, mintha tolná előre az autót, LED fényhíd köti össze a lámpatesteket, az egész traktust vízszintes vonalak határozzák meg. Az 5.17 méter hosszú autó nagyobb lett, mint elődje: 37 milliméterrel hosszabb, 13 milliméterrel magasabb, ugyanakkor széltében 4 millimétertől szabadult meg.  Az A8 L tengelytávja 13 centivel nagyobb a sima limuzinhoz képest, hossza 5.3 méter. 12 féle fényezés közül lehet választani, melyből három most először került be a kínálatba.

Az elődhöz képest a legnagyobb különbséget egyértelműen az autógyártó új, Singleframe hűtőrácsa jelenti, ám ennél azért többről is beszámolhatunk, hiszen elől és hátul is történtek apróbb, de annál fontosabb módosítások. Ilyen például a HD Matrix LED távolsági fényszórókban elhelyezett lézer, amely 70 km/órás sebesség fölött aktiválódik, és ami a gyártó szerint duplájára növeli a hatótávolságot. Hátul LED fénycsík és OLED technológiás hátsó lámpák kerültek az autóra, amik egyedi fényjátékot jelenítenek meg, ha a vezető közeledik, illetve távolodik az autótól.

A technológia kétségtelenül hasznos, ám az igazi nagy dobást az utastérre tartogatta a gyártó, ahol több olyan fejlesztéssel is találkozhatunk, melyek láttán a kifejezetten luxusautók készítésére szakosodott vállalatok is csak elismerően csettinthetnek. Az új A8 mellé egy új fejlesztésű, digitális műszercsoporttal kiegészített Virtual Cockpit is érkezett, amely ezúttal már 1920 x 720 pixel felbontású kijelzőn jeleníti meg a járművel kapcsolatos legfontosabb információkat. Az infotainment rendszer 10.5 colos központi kijelzője szinte egy szintbe került a műszerfallal, ám az igazán meglepő nem ez, hanem a gombok és különböző tekerők hiánya lehet, ugyanis az Audi leegyszerűsítette a rendszert, amely az új modell esetében már sokkal inkább az érintésre és a hangutasításra fókuszál. A konzervatívabb vásárlóknak sem kell azonban aggódniuk, a legfontosabb funkciók a kormányról továbbra is vezérelhetők, de a biztonság kedvéért van hangalapú és rezgő visszajelzés is, amik az utasítás bevitelét erősítik meg.

Ebből, mármint utasításból pedig van bőven, hiszen az Audi által közölt adatok szerint az A8-ba nem kevesebb mint 41 különböző asszisztens rendszer került. A Multi Media Interface (MMI) hat különböző profilt tud elkülöníteni, amikkel összesen 400 különböző funkciót aktiválhatunk. Ezek közé tartozik az okos, öntanuló képességekkel ellátott navigációs rendszer indítása, az opcionálisan elérhető head-up display beállítása, az okostelefonok csatlakoztatása, a kamerák és szenzorok beállítása, illetve a hangrendszer konfigurálása, amely most először immár a hátul ülőknek is 3D hangzást kínál. Ez persze csak néhány funkció, ami mellett még több százat aktiválhatnak a vásárlók.

A felsoroltakon kívül van egy különleges szolgáltatása is az autónak, ami nem más, mint a relaxációs programokat kínáló ülés, amely csak és kizárólag az A8 hosszított, L-változatában érhető el. A hűtés/fűtés és masszázsfunkciókkal kiegészített jobb hátsó ülésbe belehuppanva egy álom lehet az utazás, főleg akkor, ha az első ülés háttámlájába épített lábtartót, és az ahhoz kapcsolódó lábmasszázs funkciót is használatba vesszük. Az ülés és a lábmasszázs beállításait külön érintőképernyőn vezérelhetik a wellnessezők. A luxusérzetet ezen túlmenően is fokozható, hiszen a hátul helyet foglalók számára a környezeti világítás beállításának lehetősége, a HD Matrix olvasólámpák használata és a külön vezérlőn keresztül történő privát telefonhívások lebonyolításának lehetősége is adott.

A 400 funkció között természetesen a korábban már sokat emlegetett autopilot rendszer is helyet kapott. A rendszer alkalmazásával az Audi lett az első olyan autógyártó, amely egyszerre használ lézer szkennert, radart és különböző érzékelőket az autó környezetének feltérképezéséhez. A technológia jelenlétének köszönhetően forgalmi dugóban a vezető teljes mértékben leemelheti a kezét a kormányról, 60 km/órás sebességig az autó mindent elvégez helyette. (A rendszer lelke a zFAS nevű számítógép.) Igaz ez a parkolásra is, aminél ráadásul az autóban sem kell ülnie a vezetőnek, hiszen az automata rendszer könnyedén kezelésbe veszi a folyamatot, amit egy okostelefonos applikációval indíthatunk.

Mechanikai fronton a legnagyobb hírnek egyértelműen az számít, hogy az összes újonnan értékesített A8 hibrid hajtáslánccal kerül a kereskedésekbe. A 48-voltos enyhe hibrid technológiáról korábban már részletesen beszámoltunk, a cikket itt találjátok. Az értékesítés kezdetekor két, turbóval kiegészített erőforrás áll rendelkezésre – egy 3 literes TFSI benzinmotor 340 lóerővel, és egy 3 literes TDI dízelmotor 286 lóerővel. Mindkét erőforrás mellett adott lesz az enyhe hibrid rendszer, amely lehetővé teszi majd, hogy az autó lekapcsolt motorral 55 és 160 km/órás sebesség között akár 40 másodpercen keresztül „vitorlázó” módban haladjon. Az Audi tájékoztatása szerint a későbbiekben bekerül a kínálatba a 4-literes V8-as egység benzines és dízeles változata is, mint ahogy számítani kell a W12-es motor és az e-tron plug-in hibrid megjelenésére is. Az A8 egyébiránt összkerékhajtással és 8-fokozatú triptronic automataváltóval kerül a kereskedésekbe.

Újabb újdonság a modell kapcsán az Audi által 'AI aktív felfüggesztésnek' hívott rendszer, amely kamerák segítségével, a másodperc tört része alatt térképezi fel az autó előtt lévő útszakaszt, hogy aztán a rendszer az útviszonyoknak megfelelően állítsa be a felfüggesztés elemeit. Az Audi szerint a technológiának köszönhetően egy olyan modellt vásárolhatnak meg az ügyfelek, amely amellett, hogy kimagasló luxust kínál, egy igazi sportautóhoz hasonló útfekvést produkál.

Mindennek persze ára van, ráadásul nem is akármilyen, hiszen a V6-os erőforrással szerelt A8 alapára 90.600 euró, vagyis 28 millió forint, ami az A8 L esetében egészen 94.100 euróig, azaz 29 millió forintig ugrik.

Forrás: Auto-Live

Légy a részese valami nagy dolognak

2018 Audi A8 Galéria