Néhány nappal ezelőtt még a Polestar név alatt érkező elektromos sportautókról kellett beszámolnunk, ma azonban újra régi munkásságukkal kerültek a címlapokra, hiszen a V60, a második generációs XC90, S90 és V90 után az XC60 T8 változatát is kezelésbe vették, amelynek eredménye egy mozgékonyabb SUV lett.

Az új XC60-at ugyanaz az erőforrás hajtja, amelyet a nagy testvér T8 változatában is megtalálhatunk, ebből kifolyólag pedig a fejlődés mértéke is hasonló. A hibrid rendszertől immáron 421 lóerős teljesítményt remélhetnek a vásárlók, ami pontosan megegyezik azzal, amit az XC90 T8 is tud.

Fontos megemlíteni, hogy a Polestar nem egyedül ügyködött az autón, hiszen ismét segítségül hívták partnerüket, a két évtizednyi motorsport tapasztalattal rendelkező Cyan Racing-et, akik elsősorban a motor teljesítményén, a gázadás érzékenységén és a váltás sebességén segítettek javítani. A motor és a váltó továbbfejlesztésének köszönhetően egy nagyobb teljesítménnyel és közepes tartományban nagyobb nyomatékkal rendelkező SUV gördült ki a műhelyből, amelynek váltóját is sikerült egy fokkal gyorsabb működésre bírni.

A hivatalos közlemény szerint az átalakítás ellenére az új XC60 még mindig kategóriaelső üzemanyag-fogyasztást tud felmutatni, hiszen 100 kilométeren akár 2.1 liter is elegendő lehet, míg tisztán elektromos módban 45 kilométer maradt a megtehető távolság.

Galéria: Volvo XC60 - Polestar