A Daimler családjához tartozó Setra bemutatta S 531 DT jelzésű emeletes buszát, amely aerodinamikai fejlesztésekkel, kedvező üzemanyag-fogyasztással és több biztonsági funkcióval érkezett meg a piacra.

Az S 531 DT a már meglévő 500-as modellsorozathoz csatlakozik, és 80 embernek kínál majd minden eddiginél nagyobb kényelmet és biztonságot. Az aerodinamikai fejlesztéseknek köszönhetően a busz légellenállási együtthatója 0.35 lett, ez pedig az elődhöz képes mintegy 10%-kal kevesebb üzemanyag-fogyasztást eredményezett, aminek a szolgáltatók minden bizonnyal örülni fognak. Az olvasólámpák és a világítások mindenhol LED panelekből táplálkoznak, tehát ezen a téren is csökkentették az energiafogyasztást, miközben növelték a hatékonyságot.

A Setrától megszokott módon modern kialakítású utastérben alul és felül is tágas lábtér áll az utasok rendelkezésére. Az alul ülők egymással szembefordított ülésekkel és köztük elhelyezett asztalokkal találkozhatnak, míg a felső részen helyet foglalók hagyományos, ám szintén kényelmes ülésekben bámulhatják az eget, ugyanis a korábban látottakhoz hasonlóan a tervezők ezúttal is átlátszó tető alkalmazása mellett döntöttek, aminek a bezártságérzet csökkentésében lehet kiemelkedő szerepe. A buszon helyet kapott egy úgynevezett automatikus illatadagoló rendszer is, amely a gyújtás ráadása után kellemes illattal tölti meg az utasteret, elősegítve ezzel az étel és italszagok semlegesítését.

2017 Setra S 531 DT

A biztonsági fejlesztések közül immáron az ABA 4 jelzésű, gyalogosvédelemmel kiegészített automatikus vészfékasszisztens sem hiányzik, de a buszok esetében elsőként bekerült a kínálatba a Sideguard Assist nevű oldalirányú monitorozó rendszer is, amely a beépített szenzoroknak köszönhetően a busz teljes hosszában figyelemmel követi a jobb oldali sávban történteket.

14 méteres hosszúságával, 2,55 méteres szélességével és 4 méteres magasságával az S 531 DT méreteiben hozza azt, amit már az elődöknél is megszokhattunk, mint ahogy teljesítmény terén sem történt komoly változás, hiszen a 26 tonnás tömeg mozgatásáról az a 8-fokozatú Mercedes PowerShift váltóval kiegészített OM 471 jelzésű 12.8-literes, sorhatos, 510 lóerő leadására képes erőforrás gondoskodik, amit korábban már számos más busznál és teherautónál is sikerrel alkalmazott a gyártó.

A Setra 2003 óta több mint 2300 emeletes buszt értékesített, a Daimler pedig az új modell kapcsán is jó számokat remélhet, hiszen a megnövelt kényelem és biztonság, valamint a csökkentett üzemanyag-fogyasztás kiváló ajánlólevél lesz az S 531 DT számára.

Forrás: Auto-Live

Légy a részese valami nagy dolognak

2017 Setra S 531 DT