A korábban Gumpert Sportwagenmanufaktur GmbH-ként ismert vállalat ma már Apollo Automobil néven folytatja tovább, első nagy dobásuk pedig az IE nevet viselő modell lesz, amelyről néhány nappal ezelőtt már megosztottunk némi információt. A bemutató napjához közeledve azonban valaki úgy gondolta, hogy ideje lelőni a poént, és közzétett egy képet az IE-ről, amelynek köszönhetően elég sok dologra fény derült.

A „Titán” kódnév alatt futó agresszív kiállású sportautót Olaszországban készítik, és ahogyan azt láthatjuk, az építéskor szinte csak és kizárólag karbont használtak, amire nyilvánvalóan az alacsony súly miatt volt szükség. A képet elnézve adott egy jellegzetes első splitter és egy méretes hátsó szárny is, amik arról gondoskodnak majd, hogy az IE minden esetben foggal-körömmel ragaszkodjon az aszfalthoz. Mivel egy csak és kizárólag pályára készített modellel van dolgunk, méretes visszapillantókra nincs szükség, viszont a masszív légbeömlők és a tetőre helyezett nyílás egyértelműen jelzik, hogy a teljesítménnyel biztosan nem lesz gond.

Ha valakinek ismerős lenne az IE formaterve, az nem a véletlen műve, hiszen az Apollo már korában bejelentette, hogy az IE az Arrow „továbbgondolt” változata lesz, igaz, az utóbbi esetében még csak egy közutakra legalizált tanulmányról beszélhettünk.

A Modell teljes leleplezésére akár már néhány napon belül is sor kerülhet, akkor pedig minden részletére fény derül majd a 800 lóerős szörnyetegnek.

Galéria: Apollo IE Teaser