Az Apollo még sorozatgyártásba sem küldte „Arrow” névre keresztelt modelljét, máris egy új, még agresszívabb szupergép megjelenését reklámozza, amivel talán visszatérhet abba a járműkategóriába, amibe már a kezdetek óta szeretett volna.

Az Arrow koncepcióautó volt az első modell, melyet a márka már nem Gumpert, hanem Apollo néven mutatott be, és nem kisebb reményeket fűztek a 4 literes, 1000 lóerős és 1000 Nm-es V8-as motorral szerelt, 1300 kg-os szuperautóhoz, minthogy a legnagyobb nevekkel könnyedén felvehesse a versenyt. Erre minden esélye meg is lett volna, hiszen a hétsebességes, szekvenciális váltón keresztül remekül át tudta volna adni a félelmetes, 1000 Nm-es nyomatékot, amiben az önzáró Torsen-differenciálmű remek segítséget nyújthatott volna.

Ugyanakkor az ígéretekkel ellentétben továbbra sem kezdődött meg az Arrow „sorozatgyártása”, ami azért is érdekes lehet, mert a márka mostani „teaser” fotóján egy „IE” névre keresztelt szuperautó hátulját lehet látni, ami akár házon belül tudná megsemmisíteni az Arrow által ígért menetdinamikát és értékeket.

A Teaser kép alapján az „IE” hátsó része igen szoros hasonlóságot mutat az Arrow hátsó kialakításával, viszont van néhány változás, ami miatt egy sokkal agresszívabb, gyorsabb autó benyomását kelti, mint a már említett Arrow. Az „IE”-ről kiadott sejtelmes képen nagyon jól kivehető az a hatalmas hátsó szárny, aminek a jármű nem szimplán agresszív kinézetét, hanem a megfelelő mennyiségű leszorító-erejét is köszönheti.

Apollo IE teaser (modified)
Apollo IE teaser

A szélesre húzott, LED-es hátsó lámpák határozott kiállással ruházzák fel az autó hátuljának megjelenését, ugyanakkor a leginkább domináló részlet az összképben az a feltűnően szokatlan formájú, háromágú kipufogónyílás, ami nem csupán a hulladékgázok legoptimálisabb elvezetését, hanem az autó egyedi megjelenéséért is felelős.

A gyártó semmilyen pontos információt nem közölt a modell kilétéről, így azt, hogy az „IE” az Arrow sorozatgyártott verziója vagy egy teljesen különálló új modell lesz-e, még egyelőre nem tudni.

Az Arrow esetében 2.9 másodperces 0-100 km/órás, 8.8 másodperces 0-200 km/órás gyorsulást és 360 km/órás végsebességet ígértek, amit az „IE” minden bizonnyal felül fog múlni, ám azt, hogy ezt milyen fajtájú és erejű hajtásrendszerrel fogja elérni, nem lehet tudni, viszont szinte biztosra lehet venni, hogy az Arrow 1000 lóerős teljesítményét túl fogja teljesíteni.

Egyes elméletek szerint az Apollo az Arrow pályaorientált változatát fogja bemutatni, ami megmagyarázná a hátsószárny hatalmas méreteit, ám ezt az állítást a gyáriak nem erősítették meg, így továbbra is rengeteg kérdőjel marad az „IE” körül a bemutatása időpontjáig.

Forrás: Auto-Live

Légy a részese valami nagy dolognak

Apollo IE Teaser