Szinte csodával ér fel az, hogy az autóban ülő két személy a saját lábán hagyta el az égő roncsot.

A vasárnap reggeli incidens előtt még egy Ventura Orange színben pompázó McLaren 570S típusú modellt láthattak az utakon, utána viszont már csak egy felismerhetetlenségig roncsolódott romhalmazra tekinthettek a közelben lakók.

Az autó ugyanis eddig ismeretlen okból kifolyólag egy Townbridge-hez közeli ház falába csapódott, ami után pillanatokon belül ki is gyulladt. A benne ülő két személy csodával határos módon mindössze apró sérülésekkel, saját lábán szállt ki a sportautóból, ami korábban már egy villanyoszlopot is kettészakított.

 

A BBC News idézi a Dorset és Wiltshire megyei tűzoltóság szóvivőjét, aki a következőket mondta: „Mielőtt az autó a háznak csapódott volna, egy villanyoszlopot is kettétört, aminek felső része a ház ablakába csapódott.” Elmondása szerint szinte érthetetlen, hogy tudott az autóban ülő két személy sértetlenül kiszállni, ám ezért valószínűleg a karbonszálas MonoCell lehet a felelős.

A házban keletkezett károkat helyreállították és lakhatónak minősítették, az autó esetében viszont a helyreállítás kérdése fel sem merülhet.

Forrás: Auto-Live

Légy a részese valami nagy dolognak

McLaren 570S Baleset