Itt persze nem arra gondolunk, hogy ne lehetne zavartalanul közlekedni velük az adott útszakaszon, hanem inkább arra, hogy az alábbi videón láthatóhoz hasonló manőverek csak nagyon-nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem kivitelezhetőek.

Tudja ezt már a szóban forgó busz sofőrje is, ugyanis a kezdeti nagy lendület után igen hamar nyilvánvalóvá vált számára, hogy az a fordulás nem lesz olyan egyszerű, mint azt ő gondolta.

A felvétel sajnos csak egy ideig mutatja számunkra a küszködést, így azt már nem láthatjuk, ahogy a buszsofőr véghez is viszi a tervét, ugyanis egy hozzászóló írása szerint 12 percnyi próbálkozás után sikerült az, ami korábban még lehetetlennek tűnt.

Forrás: Auto-Live

Légy a részese valami nagy dolognak