A férfi 2017. május 11-én délelőtt egy személygépkocsit vitt műszaki vizsgára a Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Műszaki Engedélyezési Fogyasztóvédelmi Foglalkoztatási Főosztály Közlekedési Osztály vizsgaállomására.

A jármű iratait úgy adta át, hogy azok között egy borítékban pénzt helyezett el, és tudtára adta a vizsgabiztosnak, hogy ezzel előnyt szeretne kérni. A felajánlott pénzt a vizsgabiztos nem fogadta el, felettese a történtekről azonnal étesítette a rendőrséget. A gépjármű a vizsgán felmért műszaki állapota miatt a közúti közlekedésben való részvételre alkalmatlant minősítést kapott.

36 éves férfit a nyomozók még a vizsgaállomásról előállították és őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Gazdaságvédelmi Osztálya hivatali vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

Forrás: Police.hu