Ez az információ magától Stephan Winkelmanntól, az Audi Sport vezetőjétől származik, aki megerősítette, hogy a divízió sportautói 2025-ig megérkeznek, valamint az is valószínű, hogy azok SUV vagy szedán karosszéria kialakítást kapnak.

A Lamborghini korábbi vezetője a következőket nyilatkozta ezzel kapcsolatban: „2020 és 2025 között el kell kezdenünk a sportautóink villamosítását, hogy lépést tudjunk tartani a konkurenciával. Első lépésként nem az Audi R8-at újítjuk meg, hanem egy új SUV-t, vagy akár egy szedánt építünk, hiszen azok jobban eladhatóbbak, továbbá kialakításuk miatt kevésbé kötik meg a mérnökök munkáját a fejlesztés közben.”

Mikor az Audi R8 V10 Plus megjelent, Winkelmann így nyilatkozott egy esetleges későbbi elektromos R8-cal kapcsolatban: „Természetesen lehetséges, hogy az R8 a későbbiekben egy teljesen elektromos vagy Plug-in hibrid formában jelenjen meg, ami ötvözné a jelenlegi benzines egységet az Audi Sport elektromotoros rendszerével.”

Az Audi Sport hasonló sikereket szeretne elérni a márkával, mint a Mercedes az AMG-vel, ugyanakkor Winkelmann szerint ők teljesen más irányt szeretnének járni, mint a rivális AMG, és nem feltétlenül követnék az ő eszmeiségüket. Az Audi Sport két új modellt fog bemutatni az idei Frankfurti Autószalonon, amik a márka globális terjeszkedésének középpontjában állnak, mind fejlesztésben, mind pedig értékesítésben.

„Mindig azok a járművek fognak a szemünkben prioritást élvezni, melyek az egész világon könnyen értékesíthetőek, praktikusak és sportosak, így logikus lépésnek tűnik számunkra egy, vagy akár több teljesen elektromos hajtásrendszerrel szerelt SUV, ám soha nem fogjuk elfelejteni az ikonjainkat sem (R8 V10 Plus, R8 Spider V10 Plus), és továbbra is életben tartjuk azokat,” tette hozzá Winkelmann.