Az Aston Martin eddigi legerősebb pályaspecifikus modellje ma új szintre lépett, ugyanis elkészült belőle az AMR Pro változat, ami elsősorban aerodinamikai frissítésekkel érkezik meg a piacra.

Az Aston Martin Vulcan a maga 24 darabos példányszámával az egyik legritkább sportautó a világon, ami a 7-literes, szívó V12-es erőforrásnak és a 6-fokozatú szekvenciális váltónak köszönhetően 820 lóerőt szabadít a pályákra. A teljesítmény mellé persze egyedi megjelenés is társul, hiszen a 24 megrendelőt minden téren illik maximálisan kiszolgálnia a vállalatnak.

A jelenlegi frissítés is éppen ezt a célt szolgálja, hiszen az autót igyekeztek még tökéletesebbre faragni, aminek érdekében még a Le Mans-i kategóriagyőztes modelltől is átemeltek némi technológiát.

Az alapmodell és a Vulcan AMR közötti legfőbb különbség aerodinamikai téren keresendő, hiszen az autó számos frissítést kapott annak érdekében, hogy a levegő a modell alatt, fölött és körül is hatékonyabban áramoljon. Az autót érintő második legfontosabb változás a váltóhoz köthető, ugyanis az AMR Pro már rövidebb áttétellel operál. A frissített modell így jobban „fekszik” az úton és jobban is reagál az utasításokra, ami a köridők csökkentésének szempontjából nem elhanyagolható tényező, főleg annak fényében, hogy pont ez volt a gyártó célja.

Aston Martin Vulcan AMR Pro

Az első kerékívek mögött immár egy szénszálas elemen keresztül távozik a levegő, az orrész pedig plusz terelőelemeket és egy méretes splittert kapott. Utóbbi elemek a felhajtóerő és a kormányzás érzékenységének növelése céljából kerültek az autóra, amely súlycsökkentésen is átesett, hiszen a karbonelemek kiterjedt használatának köszönhetően a motorborítás közel 5 kilogrammal lett könnyebb. A várakozásoknak megfelelően az autó hátsó része sem maradt ki az átalakításokból, ott ugyanis egy két lapból álló, az eredeti modellen találhatónál jóval bonyolultabb és nagyobb hátsó szárny került alkalmazásra.

Az Aston Martin állítása szerint az elvégzett aerodinamikai fejlesztéseknek és módosításoknak köszönhetően a leszorítóerő newtonban megadva 3150 Nm-ről 4000 Nm-re nőtt. Apró érdekesség ezzel kapcsolatban, hogy a Le Mans-i kategóriagyőztes Aston Martin Racing Vantage GTE „mindössze” 3104 Nm-es leszorítóerővel rendelkezett.

Az AMR Pro csomagot az Aston Martin Q-részlege telepíti majd az autókra, a munka pedig már el is kezdődött, hiszen a tervek szerint az első ügyfél már idén ősszel átveheti frissítésen átesett modelljét. Azok, akik személyesen szeretnék megtekinteni, hogy mit alkotott a gyártó, a hétvégén kezdődő Goodwood Festival of Speed rendezvényen vehetik majd közelebbről is szemügyre a csomagot.

Forrás: Auto-Live

Légy a részese valami nagy dolognak

Aston Martin Vulcan AMR Pro