Kevesebb mint két héttel a hivatalos bemutató előtt az Audi megtalálta a módját, hogy nagy felhajtás közepette mutassa meg erősen álcázott modelljét, ugyanis az autó Los Angeles-ben, a következő Pókember film premierjén tűnt fel.

Azt már régóta tudhatjuk, hogy a filmvásznon fog először debütálni a modell, ám az némileg váratlan volt, hogy maga a főszereplő is azzal érkezett meg a vetítésre, noha az álcázás miatt az eddig rendelkezésre állónál sokkal több információt ezúttal sem tudhattunk meg.

Talán nem véletlen, de a megjelenést érintő legnagyobb változtatás épp nem látható a most közzétett képeken, hiszen nem készült fotó az autó hátsó részéről, ahol a lámpákat ezúttal már egy keskeny fénysáv köti majd össze. A korábban készült teaser fotóknak köszönhetően azzal is tisztában lehetünk, hogy egy új Virtual Cockpit és egy félautomata vezetési rendszer is érkezik, amit a műszerfalon elhelyezett Audi AI gombbal aktiválhatnak majd a vezetők.

 

A következő-generációs A8 leleplezésére július 11-ig kell várnunk, a gyártó ugyanis ekkora tűzte ki a hivatalos bemutató dátumát.

Forrás: Auto-Live

Légy a részese valami nagy dolognak

Audi A8 2018