A New York-i tőzsde előtt bemutatott modell Sport és MC (Maserati Corse) változatokban lesz elérhető. Mindkét variáns esetében enyhe módosításokat eszközöltek a mérnökök, megérkezett az új, Alfieri tanulmánynál látott hűtőrács, de nagyobbak lettek a légbeömlők is, miközben a hátsó lökhárítón is változtattak egy keveset.

Szerencsére az utastérről sem feledkeztek meg a szakemberek, és egy frissített váltót valamint egy új középkonzolt is beépítettek az autóba, amiben egy Harman Kardon hangrendszer és egy 8.4 colos kijelzőn keresztül vezérelhető Android Auto és Apple CarPlay támogatással rendelkező infotainment rendszer is bekerült.

2018 Maserati GranTurismo MC

Az erő továbbra is a Ferrari által kézzel készített 4.7-literes V8-as blokktól származik, amely 460 lóerős teljesítményével és 520 Nm-es nyomatékával 4.8 másodperces 0-100-as gyorsulást és 299 km/órás végsebességet kínál a vásárlóknak. Utóbbi két érték a valamivel könnyebb MC változat esetében előnyösebb lett, ott 4.7 másodperces gyorsulás és 301 km/órás végsebesség szerepel a prospektusban.

Galéria: 2018 Maserati GranTurismo