Csődvédelmet kért Japánban és az Egyesült Államokban a Takata, ugyanis eljutottak arra a pontra, amikor már képtelenek önerőből megbirkózni a hibás légzsákok visszahívása jelentette anyagi terhekkel.

A csődvédelem lehetővé teszi a vállalat számára, hogy anyagi segítséget kapjon, ez pedig gyakorlatilag már meg is történt, hiszen az amerikai Key Safety Systems nevű beszállító hivatalosan is megerősítette, hogy 1.59 milliárd dollárért „lényegében az összes” vagyonelemét felvásárolja a Takatának. Bár a megállapodással kapcsolatos pontos részletek nem ismertek, úgy tudni, az nem terjed ki néhány olyan műveletre és tevékenységre, amely a japán gyártó légzsákbotrányához köthető.

Mint ismert, a problémát az okozta a Takata esetében, hogy a légzsákfelfúvók hajlamosak voltak arra, hogy túl nagy erővel lépjenek működése, aminek következtében bizonyos esetekben fémtörmelékek szóródtak szét az utastérben. A jelenlegi adatok szerint legkevesebb 16 haláleset és 180 sérülés köthető a jelenséghez, amely az autóipar eddigi legnagyobb visszahívási hullámát eredményezte.

A Takata közleményben jelezte, hogy elképesztően nehéz volt számukra több mint 10 autógyártóval és a szponzor-jelölt céggel egyességre jutniuk, majd jelezték, ha minden a jelenlegi módon zajlana tovább, azzal az ellátás folyamatosságát kockáztatnák, ezért inkább a megoldást jelentő csődvédelem kérvényezése mellett döntöttek.

Forrás: Auto-Live

Légy a részese valami nagy dolognak