Ezt a nemes célt tűzte ki maga elé a Polestar, melynek feltett szándéka, hogy megkavarja az erőviszonyokat a teljesen elektromos hajtásrendszerrel rendelkező „szuper-szedánok” piacán.

A Polestar eddig csupán a Volvo modellek átalakításával foglalkozott, ám hamarosan elkészítik első, önálló modelljüket, mely már nem Volvo, hanem saját Polestar logót fog kapni. A vállalat termékeinek erejére eddig sem lehetett panasz, hiszen az S60 és V60 típusok az átalakítások után rendkívüli teljesítménnyel és menetdinamikával rendelkeztek, és még az árban jóval fentebb pozícionált konkurensekkel is könnyedén fel tudták venni a versenyt.

A Polestar ezúttal fentebb teszi a lécet és ahelyett, hogy kis volumenű, már meglévő autóra építkeznének, egy teljesen új, elektromos meghajtású autót készítenek, ami akár kategóriájának egyik leggyorsabb képviselője is lehet, ugyanis a Teslán kívül jelenleg nem nagyon lesz konkurenciája. Viszont meg kell említeni, hogy a Nio EP9 és a Rimac Concept One nem fognak az ellenlábasok közé tartozni, ugyanis azok nem kimondottan sorozatgyártott modellek, továbbá a kategóriájuk sem egyezik, hiszen a Polestar szedán konstrukcióval fog rendelkezni.

Nem lesz azonban könnyű dolga a Polestar embereinek, hiszen nincs meglévő platform, nincs meglévő hajtáslánc, vagy akár akkumulátor, így a vállalatnak szinte mindent a nulláról kell felépítenie, hogy a végeredmény olyan legyen, amilyet szeretnének: Ellenállhatatlan, szívdöglesztő, megbízható, izgalmas és persze veszettül gyors.

Ez legalább akkori kihívás számukra, min amekkora próbatétel volt Henry Ford számára, hogy a „T” modell valósággá váljon és sorozatgyártásba kerüljön. Vagy talán még nagyobb is, ugyanis Fordnak a kezdetek kezdetén adottak voltak bizonyos alkatrészek, mint például a motorblokk, az alváz, vagy akár a gumiabroncsok. Az igazi kihívást az jelentette számára, hogy a tömeggyártási költségek megfizethetőek legyenek, akár csak a legyártott autók.

Nagy nyomás nehezedik tehát a Polestarra, és rendkívüli munkát, tőkét és energiát kel fektetniük az elektromos „szuper-szedán” projektjükbe, ha valóban maradandót szeretnének alkotni, ugyanis hiába lesz az autó elképesztően gyors, ha azt annyira lehet csak élvezetesen vezetni, mint egy Nissan Leaf-et, vagy egy Renault Twizy-t, ezért többet kell tudniuk a jármű lemezei alá préselni, mint egy hatalmas akkumulátorcsomagot, néhány veszettül erős villanymotor társaságában.

A Volvo Cars és a Polestar emberei nyilvánosan nagyra tartják Elon Musk munkáit, ami végső soron azért is lehet érdekes, mivel ezzel gyakorlatilag tudat alatt is egy még nem létező kihívót állítottak Musk autói ellen, mintegy azt jelezve: „Bajban vagy Telsa”.