A nyári forróságot leginkább a vízparton, vagy sokkal inkább a vízen lehet legjobban elviselni, amiben különféle eszközök lehetnek segítségünkre: vízi-bicikli, felfújhatós vízi-matrac, jet-ski stb…

Az autók szerelmeseinek viszont látszólag nem jár a vízen való szórakozás, hiszen járműveikkel nem feltétlenül tudnak a vízre menni úgy, hogy annak ne egy büszke elmerülés legyen a vége.

Most azonban nem kell csüggedniük, hiszen az eBay-re felkerült a valaha készült leginkább összeillő páros, ami tökéletesen kielégíti a sportautó kedvelők vágyait. Az eladásra kínált páros nem más, mint a 2016-os Lamborghini Aventador LP750-4 SV Roadster és a 16 méteres, egyedi építésű MTI G6 katamarán, mely pontosan úgy néz ki, mintha az Aventador SV-t alaposan megnyújtották volna, majd megfosztották volna a kerekeitől.

Így a leendő vevő két legyet üthet egy csapásra, hiszen egyszerre lesz tulajdonosa egy párját ritkító olasz versenybikának, valamint egy rendkívüli megjelenésű, 16 méteres verseny-katamaránnak, tehát bármilyen körülmények között is kívánjon közlekedni, a megfelelő jármű adott lesz hozzá, feltéve, ha lapul a zsebében 2.2 millió dollár (kb. 616 millió forint).

Az átalakított hajó több ponton is emlékeztet az Aventador agresszív megjelenésére, hiszen a rajta található agresszív vonalak mellett Aventador első és hátsó lámpatestek találhatóak rajta, melyek nem csupán díszítő elemként vannak jelen, hanem funkcionális szerepet töltenek be. Igaz ez a visszapillantó-tükrökre, a kormánykerékre, a műszeregységre és összességében az egész hajóbeltér megjelenésére, ami szinte ugyanolyan kialakítást kapott, mint a „testvér” Aventador SV Roadster.

Lamborghini Aventador SV Speedboat

A katamarán meghajtásáról két darab, kettős üzemanyagrendszerrel szerelt Mercury Racing motor gondoskodik, 1350 / 1550 lóerős teljesítménnyel, mely üzemelhet hagyományos valamint versenyüzemanyaggal is egyaránt. Ebből a 2.2 millió dolláros vételárból legalább 1.75 milliót maga a hajó tesz ki, cserébe viszont nyílt tengeren képes elérni az óránkénti 180 mérföldes (288 km/óra) sebességet, miközben a gyári garancia továbbra is megvan a hajón.

Az átalakítás példájaként szolgáló Aventador SV Roadster-t egy 6.5 literes, szívó V12-es egység mozgatja 750 lóerővel, minek köszönhetően az autó kevesebb mint 3 másodperc alatt éri el a 100km/órás sebességet, továbbá egyedi felnikkel és módosított, egyedi Kreissieg kipufogó rendszerrel van ellátva. Az autóval 700 mérföldet (1120 km) tettek meg, aminek köszönhetően remek szerkezeti állapotnak örvend, így még sokáig kiszolgálhatja majd következő tulajdonosát.

Forrás: Auto-Live

Légy a részese valami nagy dolognak

Lamborghini Aventador SV - Katamarán