A Volkswagen a 2017-es Detroiti Autószalonon mutatta be az ID Buzz névre keresztelt elektromos kisbusz koncepcióját, ami a legendás T2-es kisbusz modernkori reinkarnációjának számít.

Egészen eddig a pillanatig úgy tűnt, hogy az ID Buzz is eltűnik a koncepcióautók egyre növekvő tengerében, és nem kerül sorozatgyártásba, ám az Auto Express értesülései szerint a Volkswagen komolyan elgondolkodott azon, hogy megmenti a tanulmányt a kihalástól, és a sorozatgyártás felé tereli a projektet.

A sorozatgyártás feltételezésének ténye nem mástól származik, mint a márka egyik vezetőjétől, Herbert Diess-től, aki hatalmas lelkesedéssel beszélt a projektről, és megerősítette, hogy a végleges változat is egy teljesen elektromos hajtásláncot kaphat.

Diess a következőket mondta az Auto Express-nek adott nyilatkozatában: „Az emocionális autók nagyon fontosak a vállalat számára. Rengeteg Beetle modellt tudtunk értékesíteni, amit szeretnénk a későbbiekben egy mikrobusszal is elérni, hisz ahogy a Beetle, úgy egy „kisbusz” is a régi ikonikus járműveink előtt tisztelegne, és az ősök szellemiségeiben születne újjá. Ha sorozatgyártásba kerülne az ID Buzz, akkor a márka MEB platformjára épülne, valamint rengeteg hasonlóságot mutatna a koncepcióautó formáival.”

Volkswagen I.D. Buzz concept

A Volkswagen tervezési főnöke, Oliver Stefani azt mondta az esetleges sorozatgyártott modellel kapcsolatban: „Szeretnénk újra a kínálatunkban látni egy kisbuszt, ami akkora sikereket érhetne el, mint régen a T2-es modell. Az MEB platform tökéletes alapot nyújthatna egy ilyen járműnek, hiszen annak sokoldalú használhatósága miatt rugalmasan tudnánk alakítani a modell arányait, aminek köszönhetően nem csupán kívülről emlékeztetnének az arányok a méltán legendás elődre, hanem a belső tér méretei is sokkolóan nagyok lennének.”

Az ID Buzz sorozatgyártott változatának érkezéséről nincsenek pontos információk, ám ha a típus valóban elkészül, minden bizonnyal néhány éven belül bemutatásra kerülhet, amivel a márka a saját történelme előtt is tiszteleghetne, ugyanis a T1 és T2 bemutatása óta nem volt a kínálatában egy teljes értékű „divat-hobbi” kisbusz.

Forrás: Auto-Live

Légy a részese valami nagy dolognak

Volkswagen I.D. Buzz tanulmány