Jelenleg úgy tűnik, hogy a hamarosan érkező A8 egy jóval nagyobb szeletet szeretne magának kikanyarintani a luxusautó-piac tortájából, így a 2018-as generációnak jóval fejlettebbnek kell lennie technikailag, jobban vezethetőnek kell lennie, és megnyerőbb külsővel kell rendelkeznie, mint a konkurens Mercedes S-osztálynak, vagy a BMW 7-es sorozatnak.

Az általa kínált luxus, valamint a vezetés élvezetessége még nem tudható, de a technológiai fejlesztések fényében borítékolható, hogy az új A8 kategóriájának egyik, ha nem a legfejlettebb szereplője lesz. Ez többek között olyan „mesterséges intelligenciával” rendelkező rendszereknek köszönhető, amik lehetővé teszik például az automatizált parkolást, vagy akár a forgalmi dugók teljesen önvezérelt kezelését.

Ami a hajtásláncot illeti, a 2018-as A8-ban debütál a vállalat legújabb elektromos rendszereket használó technológiája, ami az Audi „enyhe hibridnek” (MHEV) nevez, mely minden A8-as modellbe bekerül, függetlenül a motorváltozattól, ami nem csupán az üzemanyag felhasználást mérsékli, hanem az autó teljesítményét is növeli.

Az új Audi A8 teljesen új konstrukciós karosszériára épül, ami a kategóriájában először, rendhagyó módon négyféle anyagból állítanak össze, ami segít az önsúlyt alacsonyabban tartani, miközben a szerkezeti merevség tovább erősödik.

Ezzel lehetővé teszik az A8 számára, hogy a könnyebb súlyból adódóan ne csupán nagyobb teljesítménnyel, hanem nagyobb mértékű, jobb stabilitással is rendelkezzen, ami a vezetési érzet összességére pozitívan hat, miközben az új konstrukció alkalmazása sokkal jobb biztonságot is nyújt a bent ülőknek.

Az A8 optikai megjelenése vélhetően illeszkedni fog a márkaarculat jelenlegi formatervéhez, ugyanakkor a vállalat jövőbemutató vonalait is magán viselheti, így nem szimplán teljesítményével, hanem szépségével is versenybe szállhat legfőbb konkurenseivel.

Közben az Audi legújabb teaser videójában azt is megmutatta, mennyire nem okoz majd gondot az A8-nak a forgalomban araszolni.

Íme: