A régi típusú dízelmotorral szerelt autók kitiltására természetesen ezúttal is a magas károsanyag-kibocsátási értékek miatt kerülne sor, amivel kapcsolatban Dieter Reiter, a város polgármestere a következőket mondta: „Bármennyire is szeretnénk elkerülni a hasonló kitiltásokat, nem valószínű, hogy a jövőben el tudjuk kerülni azokat.” A tervezet szerint egyedül a buszok, a taxik és az Euro 6-os kibocsátási értékeknek megfelelő dízelmotorral szerelt autók mentesülhetnének a tiltás alól.

A dízelmotorok magas károsanyag-kibocsátási értékeire a Volkswagen botránya hívta fel a figyelmet, azóta pedig egyre több gyártó dönt úgy, hogy a magas fejlesztési költségek miatt inkább a hibrid, mintsem a dízel technológia továbbfejlesztésére koncentrál.

A BMW szóvivője szerint a müncheni tervezet hosszútávon biztosan nem oldaná meg a problémákat, azonban a negatív jellegű hozzáállásuk érthető, hiszen az Európában értékesített modelljeik 71%-a dízelmotorral üzemel. Hogy pontosan mi lesz majd a megoldás a környezetszennyezés csökkentésére, az egyelőre még nem ismert, ám az biztos, hogy több autógyártó is jelezte, képtelenek lesznek teljesíteni az EU 2020-ra célul kitűzött határértékeit.