A mai napon a Subaru bemutatta az egyik legélvezetesebben vezethető autójának, a BRZ-nek egy továbbcsiszolt változatát, mely a várakozásokkal ellentétben nem az STI (Subaru Tecnica International) nevet kapta, hanem a kevésbé jól csengő „tS” utónevet.

Ám ez nem annyira meglepő, hisz az „STI” utónévvel kizárólag a márka mindenkori legagresszívabb modelljeit látják el, melyek teljesítménye bőven felülmúlja az alapjául szolgáló modellét. Viszont jelenleg más a helyzet, ugyanis a várakozásokkal ellentétben a BRZ nem egy teljesen átalakított, kompromisszummentes, hiperautó-gyilkos fenevad lett.

A mérnökök célja teljesen más irányt vett a drámai erőnöveléshez képest, és ahelyett, hogy a maximumot hozták volna ki az autó hajtásrendszeréből, inkább az egész járművet finomhangolták, hogy az autó kezelhetősége és pontossága felvegye a versenyt egy orvosi lézerszikével.

A BRZ tS-nek átalakították a felfüggesztésrendszerét, új fejlesztésű tekercsrugókat kapott, extra merevítő elemeket építettek a jármű vázához, hogy fokozzák a karosszéria torziós merevségét, valamint a kormányzáson is finomítottak, illetve a váltómű végáttételezését is optimalizálták. Ezeknek az átalakításoknak köszönhetően a BRZ tS sokkal stabilabb lesz az utakon, és természetesen még tovább javul az alapból is pazar irányíthatósága valamint kezelhetősége.

2018 Subaru BRZ tS

Az autó külsejének módosításáról sem feledkeztek meg a mérnökök. Az optikai látvány és a menetdinamika fokozása érdekében a tS egy tekintélyes, kézzel állítható, szénszálas anyagból készült hátsó szárnyat kapott, mely a kritikus pillanatokban megfelelő mennyiségű leszorítóerőt generál cinkostársával, a szintén szénszálas anyagból készült első splitterrel. Az autón 18 colos, fekete színű felnik találhatók, melyeken Michelin Pilot Sport 4 gumiabroncsok feszülnek. A kellően markáns fékezőerőről Brembo fékrendszer gondoskodik, ami szinte már önmagában is garancia az agresszív, dinamikus lassításokra.

A Subaru jellegzetes metálkék fényezése mellett az autó elején és hátulján végigfutó vörös csík szinte felerősíti a módosított karosszériaelemek teljesítményt sugárzó látványát. Természetesen a BRZ hátulján megjelenik a „tS” logó is.

Az utastérben, különösen a kormánynál, az ajtóknál és a műszeregységnél fekete bőrkárpittal és Alcantara borítással találkozhatunk, melyet kontrasztos varrással díszítettek. Az ülések háttámláin szintén megjelenik a hímzéssel készült „tS” logó. A biztonsági övek a dinamikai érzetét fokozó piros színben tündökölnek. Az alapmodellnél sok kritikát kapott belsőtér most alaposan megújult és nála több kategóriával fentebb lévő sportgépeknek is feladja a leckét, ha utastérről van szó.

Mivel a BRZ tS erőforrásáról nincsenek információk, így valószínűsíthető, hogy az alapmodell 2 literes, 4 hengeres szívó boxermotorja továbbra is 205 lóerős és 211 nm-es nyomatékkal rendelkező változata kerül beépítésre.

A BRZ tS 2018 első negyedévében kerül értékesítésre, azonban nem árt sietnie annak, aki szeretne egyet birtokolni, hisz a tS-ből mindössze 500 példány készül. A pontos árakat a forgalmazás kezdetének időpontjához közelítve fogja elárulni a gyártó, ám vélhetően sokkal többe fog kerülni, mint az alap Subaru BRZ.

Galéria: 2018 Subaru BRZ tS