Mindeddig csupán szóbeszéd szinten létezett az elképzelés, mely szerint az új TVR modell kipufogócsövei az első kerékjárati ívek mögött fognak elhelyezkedni, csakúgy, mint a Mercedes SLR sportgépének. A most közzétett hivatalos fotón viszont - ami a sűrűn emlegetett kipufogót ábrázolja - már nagyon jól látható, hogy azok elhelyezése hű maradt a róla szárnyra kapott hírekhez, és valóban az első kerékjárati ívek mögé kerültek, ezzel teremtve a későbbiekben egyedi látványt az új TVR-nek.

A TVR formatervét a Gordon Murray Design-nal együttműködve készítette el a gyártó, a modellt pedig egyes híresztelések szerint „Griffith”-nek fogják nevezni.  Az új TVR meghajtásáról egy Cosworth által fejlesztett és épített 5 literes, szívó V8-as motor felel, aminek bár pontos teljesítménye nem ismert, úgy tudni, hogy az legalább 400 lóerővel fog rendelkezni, egyes állítások szerint pedig akár a 480-at is elérheti. Ennek az erőnek egy mindössze 1200 kg-os össztömeggel rendelkező autót kell mozgatnia, így nem meglepő, hogy a nulla-százas sprintet mindössze 3.9 másodperc alatt letudja ez a remekre szabott, ikonikus felmenőkkel rendelkező jármű, aminek végsebessége nem kevesebb mint 322 km/óra lesz.

A TVR legújabb alkotását egy privát esemény keretein belül már bemutatták az ügyfeleknek, ám a nyilvános debütálás időpontját egészen eddig homály fedte. Most viszont a gyártó ezt a kérdést is megválaszolta, és bejelentette, hogy az új járművet szeptember 8-án fogják leleplezni a közönség előtt.

Abban mindenki egyetért, hogy a TVR márkának nehéz lesz a csúcsra felkapaszkodnia, viszont új autójukkal minden esélyük meglesz rá, hogy egy ligában játszanak a legnagyobbakkal. Az első ötszáz példányt „Launch Edition” utónévvel fogja árulni a gyártó, aminek ára 115 800 dollár, vagyis valahol 33 millió forint környékén alakulhat.