Szerencsére ma már számos gyártó rendelkezik olyan részleggel, amely megfelelő felár ellenében személyre szabott változatot készít a mások számára is hozzáférhető modellekből, azonban velük ellentétben a Rolls-Royce nem csak az utastér és néhány aerodinamikai elem telepítésére kapható, hiszen, mint azt a példa is mutatja, akkor sem riadnak vissza, ha a karosszériához kell hozzányúlniuk.

Az autó megjelenését a Rolls-Royce és a megrendelő közösen álmodta meg, ugyanis utóbbi kifejezett kérése volt, hogy egy olyan modell szülessen, amely az 1920-as ’30-as évek Rolls-Royce modelljeire és a modern jachtokra is erős utalást tesz.

Annak érdekében, hogy a végcél megvalósulhasson, a Sweptail kívülről klasszikus kék színű fényezést kapott, az utastérben pedig számos faelemet alkalmaztak, amely a műszerfalnál és a kalaptartónál is jól megfigyelhető. Természetesen nem maradhatott ki a minőségi borok és pezsgők hűtését szolgáló box sem, amik mellett a sajtóközlemény szerint még két diplomata táska is könnyedén elfér az autóban.

A Concorso d’Eleganza rendezvényen bemutatásra kerülő kétajtós kupé egyszerre klasszikus és minimalista. A masszív hűtőrács jelenléte garantálja a tipikus Rolls-Royce megjelenést, míg az orr-részen végig futó fémkeret a klasszikus vonal személtetése miatt került az autóra. Nem mehetünk el szó nélkül a modell hátsó részéig húzódó napfénytető mellett sem, amire a jacht-hatás miatt volt szükség, mint ahogy érdemes megfigyelni a Rolls-Royce modellek eddigi legfuturisztikusabb műszerfalát is.

A gyártó sajnálatos módon nem közölte, hogy mi lesz a modell sorsa, csak annyit árultak el, hogy ügyfelükkel közösen több éven át dolgoztak rajta.

Galéria: Rolls-Royce Sweptail