Elon Musk korábban csak a részvényeseknek tartott beszédében említette meg ilyen irányú terveit, most viszont már a sajtóval is megosztotta az információt, mely szerint év végéig mindenki megtudja, hol kerül felépítésre a következő Gigafactory. Ezzel kapcsolatban a vezető azt is megemlítette, hogy tervei szerint legalább két-három ilyen gyárat építene.

Azt azonban nem említette meg, hogy ezen gyárakat a világ mely tájain képzeli el, de mivel annyit elárult, hogy a globális piacot kell megcélozniuk, a legnagyobb piacnak számító Kína remek esélyekkel pályázik, mint ahogy egy újabb észak-amerikai és egy európai létesítmény felhúzására is jó esély mutatkozik.

Vannak azonban, akik minimum kettővel osztják Musk mondandóit, hiszen véleményük szerint elképesztően túlzott optimizmusra utal úgy beszélni két-három újabb gyár felépítéséről, hogy még az első sincs teljesen kész, ráadásul a vállalat a folyamatos profittermeléssel is hadilábon áll.