A General Motors venezuelai részlege meglehetősen visszás megoldást választott a dolgozók elküldésére, azokat ugyanis mindössze egy SMS-ben tájékoztatták arról, hogy már nem dolgoznak a gyártónak.

A venezuelai bíróság múlt héten rendelte el a valenciai gyár felszámolását, miután igazat adott annak a két kereskedőnek, akik még 2000-ben perelték be a vállalatot, amiért az a szerződés értelmében 10 ezer modell értékesítését követelte tőlük.

A dolgozók szerint a General Motors már az ítélet előtt megkezdte a gyártósor szétszerelését, amelyről egyébként az alkatrészek hiánya és az OPEC nemzetek szigorú valuta-ellenőrzése miatt már 2016 eleje óta nem gördült le új autó.

Az ott dolgozó 2700 alkalmazott egy, a gyártó által kiküldött SMS-ből tudta meg, hogy a továbbiakban nem számítanak szolgálataikra, mint ahogy azt is, hogy az ilyenkor járó végkielégítés összege néhány napon belül a számlájukon lesz.

A General Motors illegálisnak és jogellenesnek nevezte a felszámolást, míg Nicolas Maduro, Venezuela elnöke annyit mondott, hogy eszük ágában sincs ellehetetleníteni azt a gyártót, amely már 35 éve az országban van, így szeretné, ha annak vezetője személyesen jelenne meg előtte, hogy tisztázzák a helyzetet.

Forrás: Auto-Live

Légy a részese valami nagy dolognak