A Volvo jelenlegi legkompaktabb modelljeinek a 40-es sorozat tagjai tekinthetők, ám úgy tűnik, a gyártó a 20-as sorozat bevezetésén is elgondolkodott.

Erre a Volvo amerikai részlegének elnöke engedett következtetni, ugyanis a Car&Driver-nek nyilatkozva ő volt az első, aki kiejtette száján a 20-as sorozatot.

„Teljesen nyilvánvaló, hogy jelenleg hogyan is állunk a modellek terén. A 90-es sorozathoz tartoznak a legnagyobbak, a 40-eshez pedig a legkisebbek. Amikor pedig megérkezik a 20-as sorozat, még kisebbekkel is találkozni fogunk.”

Lex Kressemakers ennél többet nem árult el az új sorozatról, ám annyit azért még megjegyzett, hogy ők csak globális modellekben gondolkodnak, így jó eséllyel a világ legtöbb pontján értékesítésre kerülhetnek.

A lap úgy tudja, a 20-as sorozat tagjai között sem coupé, sem pedig kabrió modellek nem kapnak majd helyet, helyette érkezhet az XC20, amely olyan gyártók kis méretű SUV-i ellen indulhatna harcba, mint a Mercedes-Benz, a BMW, az Audi, vagy épp az Infiniti. Nem kizárt egy S20 nevet viselő szedán érkezése sem, ám jelen pillanatban még nagyon az elején vagyunk a történetnek.

Forrás: Auto-Live

Légy a részese valami nagy dolognak