Az I.D. hatchback és az I.D. Buzz kisbusz után most megérkezett az I.D. Crozz nevű crossover is, amely ugyanarra a moduláris platformra épül, mint a többiek. A modell 2020 környékén érkezhet meg a piacra, tehát a sorozatgyártás is biztosra vehető.

A modell teljesítményéről két villanymotor gondoskodik, melyek közül az egyik az első tengelyre, a másik pedig a hátsó tengelyre küldi az erőt. A villanymotorok teljesítménye 101 és 201 lóerő, vagyis az I.D. Crozz 302 lóerős összteljesítménnyel rendelkezik, aminek köszönhetően a 0-100-as gyorsulás kevesebb mint hat másodperc alatt letudható.

A 83 kWh-s kapacitással rendelkező akkumulátor akár 500 kilométer megtételét is lehetővé teszi egyetlen töltéssel. Ez már önmagában is remek teljesítmény, ám az akkumulátor körüli hype-to csak fokozza az a tény, hogy mindössze 30 percnyi töltés után 80%-os állapotba hozható – mindez persze a megfelelő, 150 kW-os töltő közreműködésével. A két korábbi I.D. tanulmányhoz hasonlóan az akkumulátorok ezúttal is a padlólemezen kaptak helyet.

Az újdonság persze nem csak az elektromos hajtásláncról szól, hiszen legalább akkora hangsúly helyeződik az önvezető rendszerére is. Annak érdekében, hogy a modell a lehető legtöbb forgalmi helyzetben megállja a helyét, a mérnökök négy lézerszkennert helyeztek el az első szélvédő körül, amelyek csak akkor aktiválódnak és tűnnek elő, ha a vezető, önvezető módba kapcsol.

Az I.D. Crozz kapcsán a Volkswagen elnöke, Herbert Diess elmondta, hogy a most bemutatott tanulmány minden tekintetben a jövőt képviseli, és azt is kiválóan szemlélteti, hogy 2020 után milyen modelleket kíván készíteni a gyártó.

Galéria: VW I.D. Crozz tanulmány