A Mercedes-AMG vezetője meglehetősen erős nyilatkozatot tett a Focus RS-ben debütáló drift móddal kapcsolatban, az ugyanis véleménye szerint csak részben marad hű a nevéhez.

A Motoring a New Yorkban zajló autókiállításon kérdezte ezzel kapcsolatban Tobias Moerst, aki elmondta, a Focus RS jó eséllyel egyáltalán nem képes a driftelésre.

„Ismerem a Focus RS-t, és azt is kijelenthetem, hogy az autó rendben van, de az alkalmazott technológiát én nem nevezném drift módnak”, mondta Moers az ausztrál lapnak. „Rajzolhatsz vele köröket az aszfaltra, de hogy versenypályán driftelni lehetne vele? Véleményem szerint az nem lehetséges”, tette még hozzá a vezető.

Moers azt is megerősítette az interjú alkalmával, hogy a következő-generációs Mercedes-AMG A45 teljesítménye minimum 400 lóerő körül alakulhat, amivel már az Audi RS3 394 lóerős teljesítményét is felülmúlná.

„Minimum 400 lóerővel kell előrukkolni, ez már biztos. Jól meghatározott céljaink vannak azzal kapcsolatban, hogy mit szeretnénk elérni. Már azt is tudjuk, hogy a jelenlegi 2-literes, négyhengeres turbómotor elérte a határait. Mindenre van megoldás, de részletekről túl korai még beszélni, mert nem szeretnék tippeket adni a riválisainknak”, mondta.

Forrás: Auto-Live

Légy a részese valami nagy dolognak