Azt már a bemutató első pillanataiban közölte a vállalat, hogy a modell egészen biztosan nem kerül sorozatgyártásba, azt azonban megemlítették, hogy a kiállított példány teljes mértékben működőképes, és minden bizonnyal gyakori vendége lesz a hasonló eseményeknek.

Az FT-4X alatt az a TNGA platform kapott helyet, ami a 2018-as Camry és CH-R crossover alatt is megtalálható, tehát elkészítésekor nem kellett mindent az alapoktól kezdeni. Az FT-4X nagyon hasonló méretekkel rendelkezik, mint a C-HR, ugyanis 4.2 méter hosszú, 1.8 méter széles és 1.6 méter széles lett. Noha nem tervezik a sorozatgyártást, a Toyota elmondta, hogy egy kompakt méretű négyhengeres erőforrásnak jutna hely a motorháztető alatt, amelyhez még egy CVT váltó és összkerékhajtás is társulhatna.

A retró megjelenésű, dobozformát öltő modellben egyelőre csak ötletelget a gyártó, az ötletek között pedig olyanokat találhatunk, mint a külső visszapillantóba integrált GoPro kamera, a könyöktámaszként szolgáló hálózsák, vagy épp a legérdekesebb, „Multi Hatch” nevet viselő fejlesztés. Ez valójában semmi mást nem takar, mint egy kétféle módon nyitható csomagtartót. ’Kültéri’ üzemmódban az ajtó a hagyományos módon, vertikális irányban nyílik, míg ’városi’ módban kettéosztottan, oldalirányba nyílik.

Galéria: Toyota FT-4X Tanulmány