Az utóbbi időben nem sokat hallhattunk az Apple autós projektjéről, ám úgy tűnik, a fejlesztések jó ütemben haladtak, hiszen hamarosan az első, általuk készített önvezető rendszerrel szerelt autók is az utakra gurulhatnak.

Amikor az Apple úgy döntött, beteszi a lábát az autóipar területére, még azt lehetett hallani, hogy nem csak önvezető rendszert, hanem autót is készíteni fognak, ám utóbbi projekt megbukott, így minden erejükkel az elsőre koncentráltak. Ennek pedig meg is lett az eredménye, ugyanis a vállalat neve felbukkant a kaliforniai közlekedési hatóság honlapján, azon vállalatok között, akik megkapták az engedélyt önvezető rendszereik és autóik tesztelésére.

Ezen a listán többek között olyan gyártók szerepelnek, mint a BMW, a Honda, a Ford, a General Motors, a Mercedes, a Tesla, a Volkswagen, vagy épp a legnagyobb rivális Google. Hogy pontosan milyen rendszert is fejlesztett az Apple, az egyelőre még rejtély, hiszen korábban is csak annyit árultak el, hogy a gépi tanulás és az automatizálás mellett tették le a voksuk.

Az már biztos, hogy a szinte minden téren sikeres vállalatnak nagyon komoly ügyfelekkel kell majd megküzdenie, mint ahogy az is, hogy egy igazán különleges „termékre” lesz szükségük ahhoz, hogy más gyártók figyelmét is felkeltsék.

Forrás: Auto-Live

Légy a részese valami nagy dolognak