A második generációs, P14 kódnév alatt futó Super Series modell egy új fejezetet nyit a McLaren történelmében, és leváltja azt a P11-es modellcsaládot, amely nagyjából hat évvel ezelőtt látta meg a napvilágot.

Ekkor érkezett meg két év fejlesztés után a 12C, majd egy évvel később, 2012-ben annak Spider változata is, amit 2014-ben a továbbra is a P11-es családhoz tartozó 650S és 650S Spider váltott.

„A márciusi bemutató után olyan mértékű érdeklődés érkezett az ügyfelek felől a 720S iránt, amilyenre nem igazán számítottunk, nyugodtan kijelenthetjük, hogy jelentősen felülmúlta az elképzeléseinket. Abban a tudatban engedjük át a múltnak a Super Series első-generációját, hogy tudjuk, az utód minden tekintetben új szintre lépett, és magasabbra helyezte azt a bizonyos lécet”, mondta Mike Flewitt, a McLaren Automotive vezérigazgatója.

A McLaren 720S nemcsak, hogy könnyebb, de gyorsabb és jobb is lett elődjénél, miközben a régi 3.8-literes erőforrást is egy 4-literes, ikerturbós V8-as blokkra cserélték. 720 lóerős teljesítményével és 770 Nm-es nyomatékával 2.9 másodperces 0-100-as gyorsulást garantál, miközben végsebessége a 341 km/órát is elérheti.

Galéria: 2018 McLaren 720S