A Ford megerősítette, hogy tervei szerint több elektromos-meghajtású és plug-in hibrid modellel is képviseltetnék magukat a kínai piacon, a „teljesítés” dátumát pedig 2025-ben jelöltek meg.

Már azt is tudni lehet, hogy a gyártó milyen modellekben gondolkozik, hiszen a Mondeo Energi lehet a Ford első elektromos modellje a kínai piacon, amire a vásárlók már 2019 első negyedévében lecsaphatnak. Adottak a teljesen elektromos-meghajtású modellekre vonatkozó tervek is, az első ilyen egy kis méretű SUV lesz, amelynek öt éven belül kell megérkeznie a helyi kereskedésekbe.

A kínai terjeszkedés persze egy jól megfontolt, tudatos döntés eredménye, ám melléfogni aligha lehet vele, hiszen a gyártó szerint a kormány támogatásának és az elektromos modellek egyre nagyobb mértékű elfogadottságának köszönhetően Kína lehet majd a hibrid, plug-in hibrid és teljesen elektromos modellek legnagyobb piaca. Az amerikai vállalatnál úgy számolnak, hogy 2025-ig modelljeik 70%-a már rendelkezni fog valamilyen típusú elektromos hajtáslánccal.

Annak érdekében, hogy a kínai projekt felgyorsuljon, 2020-tól az elektromos hajtásláncok helyi gyártása is kezdetét veszi. A Ford korábban már szót ejtett róla, hogy mintegy 4.5 milliárd dollárt fordítanak az elektromos hajtásláncok kifejlesztésére a jelenlegi modellek számára, de érkezhet 13 új elektromos autó is, amik közül hét már a következő öt évben megláthatja a napvilágot, köztük az a kis méretű SUV is, amelynek 450 kilométeres hatótávolságot szánnak, és ami a kínai piac mellett Észak-Amerikában és Európában is kapható lesz majd.

Forrás: Auto-Live

Légy a részese valami nagy dolognak